Már negyedik éve rendezzük meg iskolánkban, a komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskolában a Könyvek ölelésében olvasási maratont.
Könyvek ölelésében – olvasási maraton
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14600139291636_112.jpeg.jpg?itok=LwhPC5f7)
Már negyedik éve rendezzük meg iskolánkban, a komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskolában a Könyvek ölelésében olvasási maratont. Az eseményt nagy érdeklődéssel várják diákjaink, bár a megszakítások nélküli 28 órás olvasás az ő fizikai és szellemi erejüket is próbára teszi.
Március 22-én 8 órakor indult a folyamatos olvasás, amelybe idén 86 tanuló kapcsolódott be. A három csapat másfél óránként váltotta egymást, így lehetőség volt egy kis pihenésre, szórakozásra is. Mivel iskolánkban szlovák és magyar nyelven folyik az oktatás, így a csapatok és az olvasnivaló is kétnyelvű volt. Hogy az érdeklődés és a jókedv ne csökkenjen, igyekeztünk olyan olvasmányokat választani, amelyek lekötik a mai fiatalok figyelmét. Így esett a választás Komárom városához fűződő mondákra, a klasszikus és kortárs irodalom szlovák és külföldi képviselőire, Örkény István egyperces novelláira (amelyek gyakran követeltek önfegyelmet az olvasótól), de Saint-Exupéry Kis hercege is tudott még újat nyújtani. Támogatóink segítségével a frissítő kofola és a pizza sem maradt el, így kellő energiával feltöltődve adtuk át magunkat az olvasás örömeinek még éjjel is. Még a kialvatlanság sem szegte kedvünket, hiszen gondolják el, nem mindennapi esemény az iskola falai közt tornaszőnyegen pihenni tanáraink társaságában.
Másnap reggel a fáradtság jelei már megmutatkoztak rajtunk, de nem adtuk fel! Déli 12-kor sípszó vetett véget az eseménynek, majd jött a megérdemelt emlékérmek kiosztása és persze a torta sem maradhatott el. Jövőre újra találkozunk kedvenc olvasmányainkkal, hisz mivel lehetne méltóbb módon megtisztelni a könyvek hónapját, mint az olvasással?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.