Konferencia-pályázat fiatal kutatók számára

A Magyar Tudományos Akadémia az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Pályázat létrehozásával kívánja támogatni a fiatal magyar kutatók nemzetközi tudományos rendezvényeken való részvételét.

A Magyar Tudományos Akadémia az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Pályázat létrehozásával kívánja támogatni a fiatal magyar kutatók nemzetközi tudományos rendezvényeken való részvételét.

A vissza nem térítendő támogatás legmagasabb összege 150 ezer forint, és a nemzetközi tudományos konferenciák részvételi költségeinek fedezetéül használható fel. Az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Pályázaton elnyerhető támogatásra a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete alatt álló intézmények (kutatóintézetek, támogatott kutatóhelyek) tudományos munkakörben dolgozó, doktori fokozattal rendelkező magyar kutatói pályázhatnak, a doktori tanulmányok megkezdésétől számított tíz éven belül, de legfeljebb 40 éves korig.

A pályázatokat az MTA Titkársága Humánpolitikai Osztályához (Budapest, Nádor u. 7; postacím: 1245. Budapest, Pf. 1000.) január 31-éig kell benyújtani.

A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, születési időpontját; a doktori oklevél számát; a pályázó szakmai publikációinak jegyzékét; a munkahely megnevezését és címét; a nemzetközi rendezvény megnevezését, időpontját és helyét; a pályázó esetleges előadásának címét. Szintén fel kell tüntetni a részvételi költség várható nagyságát; az intézményi és/vagy saját hozzájárulás mértékét; az igényelt támogatás összegét; az intézmény vezetőjének javaslatát; és a tudományos szakterület egyik neves képviselőjének ajánló véleményét.

A támogatás odaítéléséről a kuratórium javaslatára a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese, a Kuratórium elnöke dönt, amelyről az érintettek névre szóló értesítést kapnak. A nyertes pályázók nevét és a támogatás összegét az Akadémiai Értesítő 2007. áprilisi számában teszik közzé. A támogatást elnyert kutatók a nemzetközi konferencián való részvételükről az MTA Titkársága Humánpolitikai Osztályának küldött rövid jelentésben számolnak be. (edu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?