Kifogták az aranyhalat

Sopornya-Kövecses. Az ország hét szociális otthonából érkezett, mentálisan sérült neveltek csapatai mérhették össze szerencséjüket és ügyességüket a közelmúltban az első alkalommal megrendezett Aranyhal 2005 nevű horgászversenyen.

A sikeres csapat: Papp László felkészítő tanár és az 5. G csapata, Šafár Róbert, Fülöp Csilla és Kontár Piroska Strasbourgban A nem mindennapi rendezvény helyszínéül Sopornya Kövecses nevű községrészében, a szociális otthonhoz közeli, magántulajdonban levő halastó szolgált, ahol a négytagú csapatok egyforma felszereléssel, horgászbottal, csalival igyekeztek minél több és minél nagyobb halat fogni.

Miután a négytagú csapatok elfoglalták helyüket a halastó sorsolással kijelölt partszakaszán, a versenybíró pisztolylövéssel adott jelt a kezdésre. A versenyzőknek az otthonbeli nevelőik segítettek a csali felerősítésében vagy a horgászbot helyes tartásában, de akadtak olyanok is, akik gyakorlott horgászként kezelték a botot. Pár perc elteltével horogra is akadt az első hal, igaz, nem valami méretes, de a kora délutáni befejezésig több mint félszáz hal akadt horogra. A helybeli csapat egyik tagja, Döme Flórisko elárulta, hogy korábban is horgászott már, de most mégis lámpalázas. Végül is a szerencse melléjük szegődött, összesen 19 darab halat sikerült kifognia a csapatnak, és a legnagyobb hal, egy 41 centiméteres keszeg is az egyik csapattárs, Robert Zeman horgára akadt. A csapatok között járva magyar beszédet is hallottam, kiderült, a egymást magyarul biztató férfiak a baracskai szociális otthonból jöttek, és egyikük sem számít kezdő horgásznak.

Mészáros Ernő, aki ápolóként dolgozik az otthonban, két gondozottal együtt váltotta egymást a bot vastagabb végénél. Egyikük az „előző életében” aktív horgász volt, a másik pedig párkányi származású Duna-parti gyerek, akinek szintén nem idegen a horgászat. Sokan irigyelték őket, hogy a verőfényes időben nekik éppen egy fűzfa alatti árnyas helyet sikerült kisorsolniuk, ám a halak, úgy látszik, nem itt hűsöltek, mert a csapatnak csak az ötödik helyet sikerült megkaparintania. Akadt olyan horgász, akit kerekes tolószékkel toltak ki a partra, de ez most egyáltalán nem számított hátránynak. Habár halból volt elég, halászlé mégsem lett belőlük, mert miután mindegyiket lemérték, a zsákmányt visszaengedték a tóba. Megenni azt a hatalmas, aranyhalat mintázó tortát lehetett, amelyet a győztes csapat kapott az első helyért járó érem mellé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?