A nemesócsai Móra Ferenc Alapiskola alsó tagozatán már többéves hagyománya van az őszi kézműves-foglalkozásnak. Tanulóink és tanítóink már szeptember közepétől készülnek erre a délutánra.
Kézműves-foglalkozás a nemesócsai iskolában
A nemesócsai Móra Ferenc Alapiskola alsó tagozatán már többéves hagyománya van az őszi kézműves-foglalkozásnak. Tanulóink és tanítóink már szeptember közepétől készülnek erre a délutánra. Ötleteket, leveleket, terméseket gyűjtenek, kihasználva az ősz adta lehetőségeket.
Idén az alsó tagozatos tanító nénik gondos előkészülete után több helyszínen folyt a foglalkozás. Készültek ajtódíszek alma pecsétnyomattal, madárijesztők zacskóból, sünikék, tök papírból és figurák őszi termésekből, tökből. Az érdeklődők porpasztellel is színezhettek. A sok-sok munka közben és után piskótát és frissen főzött teát fogyaszthatott mindenki. Jó volt látni a gyerekek érdeklődését. Mindnyájan igyekeztek az összes foglalkozáson részt venni. Az elkészült alkotásokat hazavihették, hogy velük őszi hangulatot csempészhessenek az otthonukba is.
Lukács Monika tanító néni
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.