A Pénzes István emlékére indított Katedra Anyanyelvi Vetélkedő ötödik évfolyamát zárta a dunaszerdahelyi döntőn.A verseny a magyar nyelv játékosságára, a nyelv sokszínűségére, variabilitására kívánja felhívni a figyelmet.
Katedra Anyanyelvi Vetélkedő
A Pénzes István emlékére indított Katedra Anyanyelvi Vetélkedő ötödik évfolyamát zárta a dunaszerdahelyi döntőn.
A verseny a magyar nyelv játékosságára, a nyelv sokszínűségére, variabilitására kívánja felhívni a figyelmet. Ennek szellemében állították össze a döntő feladatait.
A megmérettetésre 45 felső tagozatos tanuló, vagyis 15 háromfős csapat érkezett az ország különböző településeiről (Pozsonyeperjes, Vágsellye, Nádszeg, Dunamocs, Diósförgepatony, Gúta, Deáki, Zselíz, Felsőszeli, Léva, Farkasd, Dunaszerdahely, Pered, Ekel). A döntőre azokat a csapatokat hívták meg, amelyek sikerrel vették az öt hónapon át zajló levelezős verseny akadályait. A Katedra folyóirat versenymellékletében közölt feladatlapokat a versenyzők szeptembertől januárig oldották, hónapról hónapra küldték a sokszor 7-8 oldalasra kidolgozott megoldásaikat.
A Szabó Gyula Szakközépiskola tornatermében lebonyolított döntő reggel 9 órakor kezdődött, ahol a verseny szakmai szervezője, Petres Csizmadia Gabriella és Petres Sándor, valamint adminisztrátora, Lelkes Renáta fogadta a résztvevőket. Az ünnepélyes megnyitón Fibi Sándor, a Katedra folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke hívta fel a figyelmet a nyelvi kifejezésmód választékosságának funkciójára. Az ebédig tartó versenyen a résztvevők hét feladatsort dolgoztak ki, melyek között szerepeltek szóalkotási és -gyűjtési feladatok, szóláskeresések és -értelmezések, notarikon- és anagrammakészítések. Az eredményhirdetés gyorsításáért a felkészítő pedagógusok vállalták a feladatlapok folyamatos javítását, így délután 1 órakor kiderültek az eredmények. A következő csapatok kerültek a dobogós helyekre:
1. hely: A logikus trió csapat – Bahurek Vivien, Mihályfi Lilla, Szabó Réka; Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye; felkészítő: Paszmár Erzsébet
2. hely: Fenegyerekek csapat – Kálnay Enikő Csenge, Mészáros Viktória, Szabó Noémi; Juhász Gyula Alapiskola, Léva; felkészítő: Drenka Beáta
3. hely: Főnix csapat – Jalili Linda, Zéger Fanni Bernadett, Vass Rita; Széchenyi István Alapiskola, Felsőszeli; felkészítő: Jakubecz Márta (kv)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.