Káromkodik a gyerek. Mit tehetünk?

A csúnya, illetlen szavak sok gyereknél igen korán megjelennek, és ez a legtöbb szülőt kisebb nevelési válságba kergeti. A pszichológusok szerint jobb, ha nem csinálunk túl nagy jelenetet az óvodáskor alatti „káromkodás” miatt, a gyerek ugyanis többnyire nem tudja, mit jelentenek az illetlen szavak. Elég, ha azt tudatjuk a gyerekkel, nem szívesen halljuk tőle ezeket a másokban rossz érzést keltő szófordulatokat. A csúnya beszéd vagy akár a káromkodás különböző életkorokban igen különböző okból és szándékkal hangzik el a gyerek szájából, természetes tehát, hogy az erre való reagálás is erősen életkorfüggő. A kisgyerekek az esetek nagy részében nem, vagy alig vannak tisztában ezeknek a szavaknak a jelentésével, inkább csak ösztönösen és a környezet reagálásból érzik, olyasmire találtak, amivel fel tudják hívni magukra a figyelmet. Ez a leggyakoribb oka, hogy a közmegítélés szerint bántó, illetlen, becsmérlő, obszcén szavak keverednek a kisgyermek beszédébe. A másik magyarázat, ez inkább a kisebbekre vonatkozik, hogy a környezetében hallottakat szivacsként felszívja és ismételgeti, ahogy a többi ismeretlen szót és kifejezést is. Az eseteknek csak kisebbik részében van szó arról, hogy a három évnél fiatalabb gyerek tudatosan és szándékosan akarja megbántani, megalázni játszótársát, testvérét, szüleit vagy akár egy idegent. Az a gyerek, aki otthonról hozza a verbális durvaságot az esetek legnagyobb részében felnőttként is így fog beszélni. A kérdés tehát, hogy mit tegyünk a csúnya szavak hallatán, csak akkor tekinthető valódi nevelési problémának, ha a szülőkre a trágár beszéd nem jellemző. Mielőtt bármiféle minősítésbe vagy megrovásba fognánk, a legfontosabb annak a tisztázása, hogy miért mondta a gyerek azt, amit mondott. Figyelmet akart kelteni, másokat akart megbántani, vagy egyszerűen a dühét fejezte ki ilyen módon? Lehet, hogy nem fogunk teljesen egyértelmű választ kapni, de nagyjából tisztázni lehet a helyzetet. Ha arról van szó, hogy így akarja felhívni magára a figyelmünket vagy esetleg másokét, bánjunk nagyon óvatosan reakcióinkkal. Meglehet, akkor érünk el leginkább eredményt, ha úgy teszünk, mintha egyszerűen nem is hallanánk. Ez persze nem jelenti azt, hogy jóvá is hagytuk, amit hallunk, csupán azt érzékeltettük, hogy ez az eszköz nem alkalmas a figyelmünk felkeltésére. Ilyenkor egy bizonyos idő elteltével térjünk vissza a történtekre, higgadt, de határozott formában. Fontos, hogy a gyerek tudja, vannak olyan szavak, amelyekkel másokat meg lehet sérteni, fájdalmat lehet nekik okozni, és mi nem szeretnénk, ha ő ezt tenné.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a csúnya beszéd, az illetlen szavak használata a legtöbb kisgyerekes szülőből a szükségesnél erőteljesebb reakciókat vált ki, ami inkább ront, mint javít a helyzeten. Ha a szülő mindenáron fenn akarja tartani a külvilág előtt annak a látszatát, hogy az ő gyereke semmilyen illetlenséget sem követ el, például nem beszél csúnyán, akkor a gyerek, legalábbis, ha az élelmesebbek közé tartozik, rögtön „fogást“ talál a szülőn, és csak azért is használja a tiltott szavakat. Valószínűleg ennél lényegesen súlyosabb következményekkel járó nevelési problémák is adódnak ebben az életkorban, célszerű erőnket és kitartásunkat ezekre tartalékolni. (pé, hp)