A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia – régiónk első középiskolájaként – a 2017/2018-as tanévben kapcsolódott be a világszerte elterjedt Edinburgh Hercege Nemzetközi Díj programba.A 14 és 24 év közötti fiataloknak szóló önkéntes program célja az önfejlesztésre, önállóságra, gyakorlatiasságra, végső so
Kalandtúra a Pilisben
A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia – régiónk első középiskolájaként – a 2017/2018-as tanévben kapcsolódott be a világszerte elterjedt Edinburgh Hercege Nemzetközi Díj programba.
A 14 és 24 év közötti fiataloknak szóló önkéntes program célja az önfejlesztésre, önállóságra, gyakorlatiasságra, végső soron pedig a tartalmasabb életre való törekvés. A képzésnek három egymásra épülő és egyre igényesebb szintje van: a bronz, az ezüst és végül az arany fokozat.
A bronz fokozat követelményeinek teljesítésére iskolánk több diákja is vállalkozott, akik három területen – tehetségfejlesztés, sport, önkéntes munka – tűztek ki maguk elé egyénileg elérendő célokat, emellett egy csoportos kalandtúrát is teljesíteniük kellett. A program megvalósításában felnőttek, szakavatott tanárok és mentorok segítik a tanulókat. Nem titok, hogy a hónapokig tartó folyamat természetes velejárója a lemorzsolódás is, mert célba csak a legelszántabbak érnek.
A program talán legizgalmasabb része a kétnapos kalandtúra volt, amelyet komoly elméleti és gyakorlati felkészülés előzött meg. A felkészülésen a résztvevőknek egy gyakorlótúrát is teljesíteniük kellett, amelyen felmérhették fizikai állóképességüket, tájékozódási adottságaikat, rátermettségüket a táborozás terén, és tesztelhették a felszerelésüket. A hatórás, változatos terepen zajló felkészítő túra 2018 tavaszán valósult meg a Tribeč hegység déli csücskében. Utunk során megcsodáltuk a környék természeti szépségeit, megtekintettük Gímeskosztolány ősi templomát, felkerestük a gímesi vár romjait és az alatta elterülő gesztenyést, miközben a helyi turistaösvények és jelzések állapotát is felmértük.
A várva várt kétnapos fő expedícióra 2018. szeptember 19–20-án került sor a Pilis hegységben. A túra résztvevői Dobogókő és Dömös környékét barangolták be. Jártak a Rám-szakadékban, gyönyörködtek a Rám-hegy csúcsáról és a dobogókői nagykilátóról nyíló csodálatos panorámában, ittak a Miklós-forrás vizéből, megcsodálták a Thirring körút sziklaképződményeit, és gyalog ugyan, de leereszkedtek a történelmi Magyarország legelső sípályáján.
A kalandtúra résztvevőinek mindemellett számos feltételt kellett teljesíteniük, például nem kísérhette a csoportot felnőtt, be kellett tartani az előre elkészített útvonaltervet, a terepen csupán klasszikus módon (térkép és iránytű segítségével) lehetett tájékozódni, senki sem használhatta mobiltelefonját, végig cipelni kellett minden felszerelést (beleértve a sátrakat, az élelmet és az ivóvizet is), legalább egy alkalommal meleg ételt kellett készíteni, tilos volt a vásárlás, sátorban kellett tölteni az éjszakát stb. Ráadásul a feltételek betartását egy váratlanul fel-felbukkanó felnőtt megfigyelő ellenőrizte.
Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a túrán iskolánk tanulói derekasan helytálltak, jól viselték a testi-lelki megpróbáltatásokat és feltalálták magukat a váratlan szituációkban is. Kalandtúra kipipálva, de az egyéni vállalások teljesítése még folytatódik. Sok sikert kívánunk a program befejezéséhez.
Papp László
felkészítő tanár
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.