Május 18-án tartották a komáromi Jókai Mór Alapiskolában az író nevével fémjelzett Jókai és kora irodalmi és műveltségi vetélkedő országos döntőjét.Ez a nemes verseny, amelyet 2005 óta minden évben megrendeznek, két fordulóból áll.
Jókai és kora – országos irodalmi és műveltségi vetélkedő
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14642467153928_101.jpeg.jpg?itok=9IXGa3zK)
Május 18-án tartották a komáromi Jókai Mór Alapiskolában az író nevével fémjelzett Jókai és kora irodalmi és műveltségi vetélkedő országos döntőjét.
Ez a nemes verseny, amelyet 2005 óta minden évben megrendeznek, két fordulóból áll. A vállalkozó szellemű és olvasni szerető diákok először az iskolai fordulóban bizonyítják tudásukat. Az ott elért eredmények alapján nevezik be a 3 fős csapatot a felkészítő magyartanárok az országos vetélkedőre.
Idén 9 csapat jelentkezett az országos megmérettetésre. Most is Jókai Mór életének, korának és munkásságának ismerete volt az egyik feladat, s erre Lengyel Dénes Így élt Jókai című műve alapján készülhettek fel a diákok. A másik kötelezően elolvasandó mű az író Enyém, tied, övé című regénye volt. A sok szálon futó cselekmény, az érdekes meseszövés nyomon követése komoly próba elé állította a fiatalokat. A zsűri és a szervezők nagy örömére a diákok alaposan felkészültek, s játszi könnyedséggel vették az akadályokat. Tizenkétfajta érdekes feladattal kellett megbirkózniuk. Nemcsak az életrajz és a regény ismeretét kérték tőlük számon a feladat összeállítói, hanem teret kapott a gyerekek kreativitása is. Az igényes, változatos szóbeli és írásbeli feladatok megoldása közben repült az idő, s a szórakoztató, eseménydús délelőtt hamarosan véget ért. A kellemes légkörben zajló verseny zárótétele az eredményhirdetés volt.
Ebben az évben a lakszakállasi alapiskola diákjai bizonyultak a legjobbaknak, ők állhattak a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Lengyel Barbara, Kósa Réka és Mikócy Bettina alkotta a győztes csapatot, felkészítő tanáruk Krascsenics Renáta volt. Szorosan mögöttük végeztek a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola tanulói, Kozmér Barbara, Mikoczi Mónika, Szalai Karola. Őket Nogely Mónika tanárnő készítette fel. A 3. helyen 2 csapat osztozott, hiszen egyforma pontszámot gyűjtöttek: a komáromi nyolcosztályos Selye János Gimnázium képviseletében Pinke Andrea, Rezman Andrea, Tóth Sára Bernadett – Mézes Zsuzsanna tanítványai –, valamint a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskola tanulói – Viola Eszter, Nagy Nikolett Kulich Tibor –, velük Manczal Fazekas Anna foglalkozott.
E szép és élményekben gazdag versenyről senki sem távozott üres kézzel. A SZMPSZ-nek köszönhetően valamennyi versenyző és felkészítő tanár névre szóló emléklapot és értékes könyvjutalmat kapott. Az országos döntő az iskola előcsarnokában levő Jókai-dombormű megkoszorúzásával zárult.
Gratulálunk minden versenyzőnek! Köszönjük a felkészítők áldozatos tevékenységét, s kívánjuk, hogy sikeresen munkálkodjanak továbbra is az olvasóvá nevelésben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.