A különféle játékok felhasználása az oktatás során egyáltalán nem új jelenség; már az ókorban felismerték, hogy a játéktevékenység közbeiktatása hatékonyabbá teheti a tanítást és a tanulást.
Játszani is engedd!
Népszerű játéktáblák
Nevelő hatás felismerésénél sokkal régebben megjelent azonban a játék az ember életében. Egyiptomban ugyanis már az i. e. 4000-3500 körül ismerték a játéktáblát; Kínában ugyancsak akkortájt alakult ki a ma is népszerű táblás játék, a go. A mára már világkarriert befutott sakk pályafutása valahol a régi perzsa birodalomban kezdődött, onnan – valószínűleg – arab és bizánci közvetítéssel jutott el 900 körül Kelet-Európába, majd ezt követően folytatta diadalmas útját a mai Nyugat-Európa területére is. A kártyajáték megjelenését a 9. századtól kezdődően követhetjük nyomon. Európában a 14. századtól tudunk kártyajátékok jelenlétéről.
Játékpedagógiai hagyományok
E néhány példából is látható tehát, hogy a játék pedagógiai szerepét mára több évszázados tapasztalatok tették közismertté. Éppen ezért napjainkban már minden, óvodapedagógusokat, alapiskolai tanítókat és tanárokat képező oktatási intézményben oktatnak játékpedagógiát; a téma szakirodalma is hatalmas, és az érintett pedagógusok nemcsak tankönyvekből ismerhetik meg a különféle – mozgásos, ügyességi, fejlesztő, társas stb. – játékok nevelési értékeit, hanem hazai és nemzetközi szakmai rendezvényeken, konferenciákon, különféle kampányok révén is.
Stratégia és szimuláció
Ezen szakmai előzmények ellenére is feltűnő, hogy a 20. század hatvanas éveiben milyen nagymértékben kezdett átterjedni a játékok (elsősorban a különféle stratégiai és szimulációs játékok) beépítése a nagyobb gyermekek és a fiatal korosztályok oktatásában alkalmazott oktatási és nevelési módszerek közé is.Ma már tehát nemcsak a kisiskolás gyerekek alkalmaznak egyre több helyen, például, szójátékokat, hanem a nagyobbak is – akár limonádé-, akár fagylaltárusokként – a számítógép szimulációs játékai révén játékosan ismerkednek a gazdaság mégoly elvont alapfogalmaival; arról nem is beszélve, hogy mind több helyen a nevelők játékosan gyakoroltatják a tanulókkal a különféle elsajátítandó kompetenciákat.
A játéktevékenység szerepe
Már a csecsemő is játszik; kezdetben ugyan csak azt látjuk, hogy – mintegy önmaga szórakoztatásaként – bizonyos mozdulatokat ismételget, ezeknek köszönhetően azonban átélheti a belőlük adódó funkcióörömet is. Kisgyermekként először a magányos játék, később – közösségben – a társak jelenlétét is feltételező párhuzamos játék jellemzi tevékenységét, és az iskoláskor közeledtével mindinkább fogékonnyá válik az együttműködő játék élményei iránt is. Ennek a játékformának az öröme elsősorban abból adódik, hogy miközben a játékosok együttműködnek egy közösen elfogadott szabályrendszer alapján, a jó eredményért, a nyerésért egymással egyidejűleg versenyezni is kényszerülnek. Játék közben egyébként a meghozott döntések hatása, a tettek következménye is azonnal láthatóvá válik, aminek nagy szerepe van nemcsak az aktuálisan helyesnek tekinthető magatartás és a valóban eredményesnek bizonyuló cselekvési formák felismerésében, hanem azok rendszeres megerősítésében is. A szerepek és szabályok megismerése és elsajátítása pedig a gyermek számára a társadalmi környezetbe való sikeres beilleszkedést is könnyebbé és hatékonyabbá teszi.
Képességfejlesztés
A játékpedagógia legátfogóbb célja tehát az, hogy segítse az egyént különböző képességeinek fejlesztésében, ehhez számára megfelelő tereket és feltételeket biztosítson, továbbá hogy – a játéktevékenység dominanciája utáni életszakaszokban is – fenntartsa a gyermek (s később a felnőtt) sok szempontból gyümölcsöző kapcsolatát a játékkal, erősítse azt, és újabb játékokra ösztönözzön. Ugyanakkor a játék segíti a bármilyen korú gyermeknek az iskolai tevékenységben és a tanulásban való aktívabb részvételét is.
Sakk és az olvasás
Speciális játékok a mai curriculumban: a bridzs és a sakk: a bridzset elkötelezett hívei – sok egyéb közt – nagyon alkalmasnak tartják arra is, hogy a tanulókban játékos keretek között bizonyos szellemi képességeket (tervkészítés, fejszámolás, lényeglátás, analízis, értékelés stb.) és praktikus-szociális képességeket (előrelátás, időbeosztás, együttműködés) fejlesszen ki. Nyilvánvalóan ennek tulajdonítható, hogy a bridzs iskolai oktatása ma már nagyon sok helyen – különösképpen az USA-ban, Nagy-Britanniában, Hollandiában – meglehetősen elterjedt. Kutatók azt is megállapították, hogy a bridzsjáték rendszeressé tétele következtében a matematika tantárgyban 35 százalékos teljesítményjavulás volt tapasztalható az érintett tanulók körében.
Sok helyütt igen népszerű a sakkjáték bekapcsolása az iskolai oktatásba. Iskolai alkalmazásának első adatai a volt Szovjetunió oktatási gyakorlatát idézik; ott ugyanis a sakkjáték oktatása több mint negyven éven át az iskolai tananyag része volt. Szakemberek szerint ezzel nemcsak világszínvonalú sakkversenyzőik szaktudását alapozták meg, hanem a legjobbak kiválasztásához szükséges hatalmas merítési bázis állandó utánpótlását is. Mai közlemények szerint pedig már több mint harminc ország tantervében szerepel a sakk.
Jobbak az átlagnál
Az Amerikai Egyesült Államokban például évek óta sikerrel működik a Chess for Youth program; ennek alapján a kutatók olyan vizsgálati eredményeket publikáltak, melyek szerint a sakkjátékot is tanuló iskolások matematikában elért eredményei 70-80 százalékkal jobbak az átlagnál. Northwest Washington sakk tagozatú iskolájában a 3. és 5. osztályosok körében végzett felmérés a gyerekek kiemelkedő olvasási teljesítményeit tulajdonítja a sakkozás gyakorlatának. Oktatáspszichológusok ezt azzal magyarázzák, hogy a sakk és az olvasás tulajdonképpen ugyanazokat a kognitív folyamatokat – a dekódolást, a megértést, az elemzést és a döntéshozást – veszi célba; az egyik tevékenység gyakoroltatása tehát egyidejűleg a másikat is erősítheti. (mih, he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.