Hova tovább?

Az alapiskolák, gimnáziumok és szakiskolák végzős tanulói az elkövetkező hónapokban nagy döntés előtt állnak. Ki kell találniuk, melyik intézményben és milyen szakon szeretnék folytatni a tanulmányaikat. Ez sokkal fontosabb, mint azt néhány diák gondolná. Hiszen a diploma megszerzése után el kell helyezkedniük és dolgozniuk abban a szakmában, amit addig tanultak. És csak akkor dolgoznak szívvel-lélekkel, ha szeretik azt, amit csinálnak. Vagyis érdemes jó eredményeket elérni, hiszen így könnyebben bejuthatunk abba az iskolába, ahol azt tanulhatjuk, ami igazán érdekel bennünket.

Sokan viszont kényszernek érzik az iskolát, mert hát ki szereti azt, ami mindenkinek kötelező? Olyan diák nincs, akinek ne lenne rossz napja, és semmi kedve nincs vesződni a sulival. Mindenkiben él a csíntalan diák, aki néha előbújik, és nem lehet vele bírni. Lehet az illető 13, vagy akár 23 éves is. Nincs korhoz kötve ez a „lázadó” időszak, viszont mindenki túlesik rajta. Előbb vagy utóbb! Csak sajnos gyakrabban az a tapasztalat, hogy megbánják tetteiket, és mindent megtennének azért, hogy meg nem történté tegyék balgaságaikat! És ilyenkor jön az az idegesítő mondat, amit régebben én is elég sokszor hallottam: Késő bánat, eb gondolat! De nem szabad feladni semmit, még akkor sem, ha minden veszni látszik, hiszen tudjátok! A remény hal meg utoljára!

A tanároknak sem az a céljuk, hogy minél több embert megbuktassanak, hanem csak rá akarnak döbbenteni benneteket arra, hogy ez már nem játék, mert a jövőtök a tét! Aki nem él a segítséggel, az nem tudja, mire is vállalkozik. Talán nem lesz több lehetősége arra, hogy tovább tanuljon! Ha belegondolunk, akkor nem is olyan rossz a suli! Hisz ott vannak a haverok, sok mindent megismersz az emberek viselkedéséből. Nézzétek a jó oldalait a dolognak! Minden csak a ti érdeketekben történik, még ha nem is olyan felemelő érzés, hogy vannak kötelezettségeitek is! Meg kell szoknotok a felelősségvállalást. Tanuljatok, ameddig lehetőségetek van rá! Bizton állíthatom, nem fogjátok megbánni.