Holdas és Napos vonzásában

Békesség, nyugalom és csend. Ez tűnik fel először. Mintha hirtelen kikapcsoltak volna egy állandóan zúgó, zavaró, de a mindennapi életünkbe már teljesen beleolvadó zajhatást. Tudatában sem voltam a létezésének, de most, hogy megszűnt, minden idegszálam hiányt jelez. Viszont az üresség nem marad kitöltetlen. Megnyugtató, jó érzések pótolják.

ĺgy szép a nyár. Ha tartalmas, hasznos és szórakoztatóMilan Drozd felvételeA Komárom határában található Holdas Lovastanya jótékony hatása ez, ahol a következő hetekben több mint hetven kisdiák tölti majd a nyári szünidő egy részét. Itt kerül ugyanis megrendezésre a II. Magyar Őstörténeti és Kézműves Lovastábor, melynek célja, hogy megismertesse a résztvevőkkel a magyar történelem egyik legérdekesebb, leghősiesebb korszakát, a magyar honfoglalás korát. Az első pillantásra látszik, hogy a Holdas Lovastanya megfelelő helyszíne lehet egy ilyen kezdeményezésnek. Különlegessége mindjárt a lovakkal kezdődik. Holdas, mely Mátyás király lovának nevét viseli és Napos. Két gyönyörű állat, melyek a csaknem háromezer éves Akhal Teke fajtának képviselői. Amellett, hogy rendkívül intelligens és bátor állatok, teljesítőképességükről legendák keringenek. Barátságosan közelítenek felém. Napos mellett egy félénk kiscsikó is üget. Óvatosan simogatom meg. – Gyönyörűek, ugye? Észre sem vettem, hogy Papp Ernő, a lovastanya tulajdonosa és a rendezvény főszervezője mikor került mögém. – Páratlanok – válaszolom dicsérőlég. – Igaz, hogy a honfoglaló magyarok is ilyen állatokon lovagoltak? – kérdezem. Ernő mosolyog és bólint. – Készültél. Igen, ez már tény, melyet lovassírok tömege és korszerű DNS-vizsgálat támaszt alá. Tudomásom szerint Szlovákiában egyedül én tenyésztem ezt a nemes vérű fajtát – modja hangjában érezhető büszkeséggel. – Ennek elsősorban az az oka, hogy meglehetősen nagy mozgásteret és komoly odafigyelést, törődést igényelnek.

Papp Ernő igazi lelkesedéssel beszél. Nem is csoda, hiszen ősei apai ágon mind-mind lovasemberek voltak. Öröksége minden szempontból kivételes. Az alapokat az édesapjától sajátította el, majd a vágsellyei lovasiskolában fejlesztette tudását. Ezután támadt az az ötlete, hogy lovaglóiskolát alapít, majd évekkel később megálmodta a Magyar Őstörténeti és Kézműves Lovastábort is, mely a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával jött létre.

Már tavaly is nagy volt az érdeklődés, de idén még a határon túlra is kiterjedt. Nem csak Komáromból, Érsekújvárból, Dunaszerdahelyről vagy Ipolyságról jöttek táborozók, hanem Esztergomból, Tatabányáról, sőt még Budapestről is. A táborban, mely három héten át három csoportot lát vendégül, a gyerekek megismerkedhetnek a honfoglalás és a népvándorlás korának jelentős történelmi személyiségeivel és elsajátíthatják az őseinkre tipikusan jellemző kézművesmesterség alapjait. Napközben szakképzett pedagógusok vezetésével vesznek részt a foglalkozásokon, esténként pedig a tábortűz mellett történészek tartanak számukra előadásokat, meseelemzéseket. Az ipolyszalkai Tóth Norbert második alkalommal jár a táborban. Elsősorban a jó társaság miatt jött el az idén is, és persze azért, hogy további ismereteket szerezzen az íjászat és a lovaglás terén. Liedl Dávid Esztergomból érkezett, őt leginkább a történelem és a kézműves-foglalkozások érdeklik. – Nagyon tetszett Écsi Gyöngyi bábelőadása és finom volt a kenyér, amit a tábor kemencéjében sütöttünk – meséli lelkesen.

A legtöbb gyerek számára a különleges élményt mégis maga a lovaglás jelenti. Papp Ernő és Milo Katalin vezetésével naponta kilovagol egy csapat kisdiák és ilyenkor megtelik a vidék kurjongatással és önfeledt kacagással. ĺgy szép a nyár. Ha tartalmas, hasznos és szórakoztató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?