Az idei tanévben a Marianum Egyházi Iskolaközpont volt a házigazdája a 17. Kárpát-medencei Magyar Iskolák Találkozójának.
Határtalan sulitalálkozó
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14642467143006_85.jpeg.jpg?itok=L6UF0Ilg)
Az idei tanévben a Marianum Egyházi Iskolaközpont volt a házigazdája a 17. Kárpát-medencei Magyar Iskolák Találkozójának. A gazdag múltra visszatekintő négynapos rendezvény vendégei a kárpátaljai, a vajdasági, az erdélyi, a horvátországi és az anyaországi testvériskolák diákjai és tanárai voltak.
Az eseményre lázasan készülődtünk, hiszen az ideérkező 40 diákot iskolánk tanulói szállásolták el. A színes és érdekes programok során a gyerekek egymással, Komárom városával, sőt Pozsony nevezetességeivel ismerkedhettek meg. A találkozó résztvevőit fogadta Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország szlovákiai nagykövete.
Ellátogattunk vendégeinkkel a komáromi Monostori erődbe, megnézhették Pozsony belvárosát, szombaton pedig Jókai nyomában címmel irodalmi-történelmi versenyre került sor. A Trianon-emlékműnél rövid megemlékezéssel és a vendégek által hozott kövek elhelyezésével erősítettük meg egy nemzethez való tartozásunkat. Természetesen jutott idő a szabad, kötetlen időtöltésre, beszélgetésekre is. A pedagógusok megoszthatták egymással tapasztalataikat, és az egyre több kihívással járó pedagóguspálya mindennapjairól is elbeszélgethettek, a gyerekek pedig egymás hétköznapjainak részesei lehettek.
Az iskolatalálkozó szombat este gálaműsorral zárult. A komáromi vmk színpadát népviseletbe öltözött táncosok, hangszeres csoportok foglalták el. A vendégiskolák mindegyike műsorral lepte meg a szépszámú közönséget. A gálán a résztvevő iskolák kölcsönösen megajándékozták egymást, végül pedig a vándorzászló átadására került sor. A zászló a horvátországi Laskói Általános Iskolához került, jövőre a következő találkozónak ők adnak otthont.
Vasárnap reggel nem volt könnyű az elválás. Pár nap alatt a gyerekek életre szóló élményekkel gazdagodtak, s jó pár barátság is szárba szökkent a közösen eltöltött idő alatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.