Harc a házi feladat körül

Kisiskolás korunkban sokunkban felmerült, hogy a házi feladat egyetlen célja, hogy a gyerekek életét megkeserítse. Felnőtt fejjel persze már belátjuk, hogy aki gyermekkorában nem szokik hozzá az önálló, rendszeres, felelősségteljes munkához, az felnőttkorában nehezen állja majd meg a helyét.

A leckeírás segít abban, hogy a gyerekek megtanuljanak utasításokat követni, az idejüket és az energiájukat beosztani, az unalmas feladatokban kitartani, az önálló munkában kreatívan alkotni. Mindez nagyon szép, de hiába van tisztában vele a szülő, a gyerekkel is meg kellene értetnie. Valahogy rá kellene szoktatnia az önálló, felelősségteljes és lehetőleg eredményes munkára. Hogyan lehetséges ez?

Mit tegyünk?

1. Biztosítsunk a tanulás számára megfelelő környezetet! Egy csendes, jól megvilágított privát területre van szükség, ahol minden szükséges eszköz (írószerek, tankönyvek, szótár, számológép, stb.) a gyerek keze ügyében van.

2. A gyermek napirendjét úgy alakítsuk ki, hogy meglegyen benne a tanulásra szánt fix idő. Pl. mindennap két óra valamikor a délután folyamán. Tegyük világossá a gyerek számára, hogy a lecke megírása minden más iskola utáni elfoglaltsággal szemben elsőbbséget élvez.

3. A kisebb gyerekeknek gyakran lehet szüksége segítségre tanulás közben. Ezért, ha nem is tanulunk együtt, megkönnyítjük a dolgukat, ha mi is otthon vagyunk, elérhetőek vagyunk, amikor leckét ír.

4. Fokozatosan vezessük rá arra, hogy önállóan dolgozzon. A lustább, önállótlanabb gyerekeknek felolvashatjuk a feladat utasításait, megmutathatjuk, hogyan kell használni egy szótárt vagy lexikont. Magyarázzuk el, hogy szívesen segítünk neki, ha elakad, de először önállóan kell erőfeszítést tennie a feladat megoldására.

5. Mutassunk érdeklődést a tanulmányai iránt. Ha a könyveiben szereplő ismereteket érdekesnek és hasznosnak láttatjuk vele, lelkesebben, kevesebb nyüglődés árán készülnek el a házi feladatok!

6. Ne jutalmazzuk a gyereket pusztán azért, mert megírta a leckéjét, megtanulta az aznapi házi feladatot! A tanulás a gyerek kötelessége, felelőssége, amit leginkább a saját jövője érdekében tesz. Felesleges azt a téves elképzelést kialakítani benne, hogy a jó jegyek szerzésével tulajdonképpen nekünk tesz szívességet. Ha jól tanul, fejezzük ki az örömünket és büszkeségünket, gratuláljunk neki, de a régen várt biciklit ne azért kapja meg, mert jó jegyeket hozott, hanem azért, mert örülne neki!

7. A tanulásra fenntartott időt tartassuk be a gyerekkel! Ha azt állítja is, hogy már készen van a leckéjével, vegyük rá, hogy még olvasson valamit vagy a maradék időben rakjon rendet az asztalán! ĺgy elkerülhetjük, hogy csak azért összecsapja a leckéjét, hogy minél hamarabb mehessen játszani.

8. Higgyünk a gyerek képességeiben, abban, hogy a szorgalmas munka mindig meghozza a gyümölcsét! Dicsérjük meg a sikereiért, biztassuk, ha rossz jegyet kapott! A kritika inkább elkedvetlenít és még jobban megnehezíti a tanulást.

Nem segít

1. Ne engedjük, hogy a tanulás ideje alatt be legyen kapcsolva a tv vagy a magnó. A fotelban vagy heverőn fetrengés helyett szorítsuk rá a gyereket arra, hogy asztalnál ülve írja a leckéjét.

2. Ne a tanulás legyen az utolsó szempont, amikor gyermeke iskola utáni napirendjét kialakítja! Bármennyire fontosnak tartja is, hogy a kicsi sportoljon, zenéljen vagy nyelveket tanuljon, nem szerencsés, ha a leckeírásra csak a lefekvés előtti fél óra marad.

3. Ne akarjunk együtt tanulni vele, csak akkor segítsünk, ha erre ő kér! Felajánlhatjuk, hogy kikérdezünk egy-egy nehezebb anyagot feleltetés előtt, de ne csináljunk úgy, mintha nekünk kellene számot adnia a tudásáról! Tanítson a tanár, mi maradjunk meg szülőnek!

4. Soha ne írjuk meg a gyerek házi feladatát helyette! Ettől egy lusta gyerek csak még lustább, a tudásában bizonytalan gyerek csak még bátortalanabb lesz.

5. Soha ne kicsinyeljük le, vagy tegyük nevetségessé előtte a feladott tananyagot! Ha rossz véleménnyel vagyunk is valamelyik tanáráról, ne nehezítsük meg a gyerek dolgát azzal, hogy ellenszenvünket, lenézésünket nyíltan kifejezzük! A kicsik sokszor a tanító néni kedvéért tanulnak. Könnyebb nekik, ha szerethetik, felnézhetnek rá.

6. Szülőként ragaszkodnunk kell hozzá, hogy a gyerek mindennap megírja a leckéjét, és általában is tegyen meg mindent azért, hogy jó jegyeket kapjon. Bármennyire fontos is azonban, hogy a gyereket rávegyük a tanulásra, ne menjünk bele mindenféle alkudozásba és zsarolásba célunk elérése érdekében! A „megírom a leckét, ha te...”, „Mit kapok, ha nem bukom meg...”, „Egyest hoztam, vegyél nekem...” kezdetű felvetéseket határozottan utasítsuk vissza!

7. Ne hagyjuk, hogy gyermekünk csak látszat munkát végezzen! Nem az a lényeg, hogy valami kerüljön a füzetbe házi feladat gyanánt, hanem hogy igazi erőfeszítést tegyen a tudás megszerzése érdekében. Ha úgysem mehet ki a játszótérre egy bizonyos időpont előtt, akkor kevésbé érzi, hogy „tulajdonképpen ez az anyag nem is olyan nehéz, elég lesz majd óra előtt átnézni.”

8. Sose éreztessük azt a gyerekkel, hogy az, amit tanul, szerintünk unalmas, haszontalan vagy túl bonyolult! Azért mert mi utáltuk a kémiát, ő még akár élvezheti is. Ha valami nehezebben megy, kritizálás és fenyegetőzés helyett inkább bíztassuk, segítsünk, ez eredményesebb! (he, s)