Hacker lett a kicsapott egyetemista

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai letartóztattak Ungváron egy hackert, aki 21,5 ezer hrivnya (közel 150 ezer korona) kárt okozott az egyik internetszolgáltatónak.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai letartóztattak Ungváron egy hackert, aki 21,5 ezer hrivnya (közel 150 ezer korona) kárt okozott az egyik internetszolgáltatónak. A biztonsági szolgálatnál az egyik ungvári internetszolgáltató tett bejelentést, miután több ügyfele is arra panaszkodott, hogy huzamosabb ideig nem kapnak hozzáférést a szerverhez, illetve kereteik túlságosan hamar kimerülnek. Az „e-nyomozók” a szolgáltató segítségével rövidesen a 21 éves hacker nyomára bukkantak, akiről kiderült, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetem műszaki-mérnöki karának egykori hallgatója, akit rossz tanulmányi eredményei miatt tanácsoltak el a tanintézményből. Az Ungvári Városi Bíróság a minap három évig terjedő, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a hackert, azzal a kikötéssel, hogy záros határidőn belül megtéríti az internetszolgáltatónak okozott anyagi kárt. (hírfórum)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?