Fotópályázat kicsiknek, nagyoknak

A Socrates az Európai Unió oktatási együttműködési programja, amely támogatja az élethosszig tartó tanulást, az oktatáshoz való hozzáférést és a nemzetközi mobilitást. A program 10. születésnapját 2005 novemberében egyhetes rendezvénysorozattal ünnepeli meg.

A Socrates az Európai Unió oktatási együttműködési programja, amely támogatja az élethosszig tartó tanulást, az oktatáshoz való hozzáférést és a nemzetközi mobilitást. A program 10. születésnapját 2005 novemberében egyhetes rendezvénysorozattal ünnepeli meg. A Socrates héthez kapcsolódva a Tempus Közalapítvány és a Socrates Nemzeti Iroda fotópályázatot hirdet.

A pályázat célja, hogy az iskolán kívüli, illetve a hagyományostól eltérő formájú tanulásra irányítsa a figyelmet, a képek segítségével értelmezhetővé tegye az élethosszig tartó tanulás fogalmát. A fotópályázaton bárki részt vehet az alábbi két kategóriában: ifjúsági kategória: 18 éves kor alatt, felnőtt kategória: 18 éves kor felett. Pályázni hagyományos papírképekkel és digitális fényképekkel egyaránt lehet. Egy pályázó legfeljebb 2 képpel pályázhat. Kategóriánként az első három helyezett tárgyjutalomban részesül. A képek hátoldalán fel kell tüntetni a fotó címét és az alkotó nevét. Pályázati határidő: 2005. október 20. A pályaműveket postai úton kell eljuttatni a Tempus Közalapítvány címére: 1438 Budapest 70., Pf. 508. Jó fotózást! (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?