Erről az útról letérni már nem lehet

Érsekújvár. Az euró jövő év eleji bevezetéséről, a folyamat kedvező és kedvezőtlen következményeiről, a szomszédos országok euróhoz való viszonyáról is szó esett a szerdai két diáktalálkozón, amelyet Milan Belica, Nyitra megye elnöke kezdeményezett.

Érsekújvár. Az euró jövő év eleji bevezetéséről, a folyamat kedvező és kedvezőtlen következményeiről, a szomszédos országok euróhoz való viszonyáról is szó esett a szerdai két diáktalálkozón, amelyet Milan Belica, Nyitra megye elnöke kezdeményezett. Bábi László a megyei fenntartású Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középiskola és Kereskedelmi Aka?démia igazgatója a megye elnökét és Helena Psotovát, a megye kulturális és iskolaügyi főosztályának vezetőjét üdvözölte a tanintézményben.

„Erről az útról letérni már nem lehet. Annak ellenére, hogy az euró bevezetését illetően konzervatívnak tartom magam és kissé korainak tartottam a bevezetését, mégis úgy vélem, alaposan fel kell, és fel is lehet készülni erre az új lehetőségre“ – hangsúlyozta Belica. Az előadó kitért arra is, mennyi minden változott az országban, miután a kerületekre, városokra és községekre átruházták a korábbi állami hatáskörök mintegy hetven százalékát. Nagyobb lett a régióbeli vezetők felelőssége. Milan Belica az 1994-ben – az Európai Unióról szóló szerződés értelmében – létrehozott Régiók Bizottsága hivatalának jelenlegi alelnöke. A Régiók Bizottsága Európa regionális és helyi hatóságainak képviselőit tömörítő tanácsadó testülete.

„Nyitra megye ma már 2150 kilométer első- és másodosztályú út, számos egészségügyi intézmény, szociális otthon és tanintézmény fenntartója. Nem kis felelősség ez, sok munka vár ránk az euró bevezetése tekintetében” – tette hozzá Belica. A megye elnöke ezen a napon ellátogatott Érsekújvárban az Egészség utcai vendéglátó-ipari szakiskolába is, ahol a diákokkal és a pedagógusokkal találkozott. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?