Erős fa a történelem viharaiban

Október 9-én kettős ünnepet ült a Selye János Gimnázium: 65 éve első magyar középis- kolaként indult újra intézmé- nyünkben a magyar anyanyel- vű oktatás, illetve a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium 20 éve vette fel egykori világ- hírű diákjának, Selye Jánosnak a nevét.

A gimnázium 366 éves múltra tekint vissza. Ez a csaknem négy évszázad egy iskola történetében az örökös helytállásról, a tisztességes megfelelni akarásról szól: eszmék jöttek és mentek, korok ideológiái kényszerítették vagy éppen ösztönözték a nevelést, az oktatást végzőket. De egyben biztosak lehetünk: a tudás, az emberi szellem és értelem, a humánum megbecsülése évszázadokon keresztül a legfontosabb követelmény volt, és az maradt napjainkig – ezekkel a gondolatokkal kezdődött a gimnázium dísztermében ünnepi műsorunk, melyet Spátay Adriana tanárnő állított össze.

Diákjaink – Dóczé Bálint Jonatán, Bagócsi Lilla, Török Máté, Kálosi Zsófia, Szebellai Dániel, Bukovszky Gergely – iskolánk életének csomópontjait érintve rövid áttekintést adtak intézményünk közel négy évszázados történelméről; a próza és a lírai versek mellett régi fényképek, dokumentumok vetítésével is szerettük volna minél pontosabban megidézni a gimnázium gazdag múltját.

Az 1649-ben a jezsuita atyák által alapított, majd 1812-től 1845-ig a bencések vezette tanintézményben számos híres egyéniség oktatott, tanult. Tanárként Baróti Szabó Dávid, Czuczor Gergely költő nevét, Révai Miklós nyelvészt, Pray György tudóst, Vaszary Kolos hercegprímást említhetnénk. A gimnázium tanítványa volt Ányos Pál költő, Beőthy Zsolt és Szinyei József irodalomtörténész, Kultsár István író, Konkoly-Thege Miklós csillagász, Feszty Árpád festőművész, Király József püspök, akinek az 1814-ben létrehozott alapítványa jóvoltából közel 3000 tanuló kapott anyagi támogatást tanulmányai során. S volt olyan diákja e gimnáziumnak, akinek nevét szerte a világon ismerik: Selye János, a stresszelmélet megfogalmazója.

Történelmi viharok sokaságát élte meg és élte túl erős gyökerű faként a gimnázium. A trianoni békediktátum után került igazán veszélybe az iskola, a tanári kar, a diákság: megtapasztalták – immár a Csehszlovák Köztársaságban –, milyen a nemzetiségi sors. Sorra szűntek meg a magyar iskolák, s már csak 3 középiskola volt önálló – köztük a miénk is. A tanárok a mostoha körülmények ellenére nagyon magas szintű oktató-nevelő munkát fejtettek ki – igaz, becsületes magyar emberré nevelték a rájuk bízott fiatalokat. Hangozzék el a legkiválóbbak neve: Bíró Lucián, Gidró Bonifác, Borka Géza, Horváth Cézár, Pataki Maurus, Harmos Károly.

Amikor 1945. március 31-én megszűnt intézményünkben a magyar nyelvű oktatás, a hatalom egy 300 éves iskolát szüntetett meg. Hogy magyarként megmaradhattunk, azoknak a Pozsonytól Királyhelmecig a falvakban és városokban élő magyar szülőknek köszönhetjük, akiknek gyermekei 1950 szeptemberében ismét anyanyelvüket választva ültek be az iskolapadokba. 6 év után először töltötte meg magyar szóval a komáromi gimnázium tantermeit a 149 diák, akiknek száma év végén 175-re emelkedett. Az akkor kezdők 1954-ben érettségiztek, köztük Tőzsér Árpás, Koncsol László, Zs. Nagy Lajos.

Iskolánk múltjának felidézésekor nem feledkezhetünk meg a szlovákiai magyar óvónőképzésről. Az 1951 őszén induló – s kilenc évig működő – pedagógiai iskola ebből az épületből 400 magyar óvónőt indított útjára a számban egyre gyarapodó magyar óvodákba olyan iskolavezetők irányításával, mint Turczel Lajos, majd az őt váltó Zsombor Miklósné Homma Jolán.

Az 1960-as évektől formálódott az iskola nagyszerű tantestülete, mely az elmúlt évtizedekben sokszor fiatalodott, megújult és megújul. Azok, akik az intézmény élén álltak, állnak: Horváth József, Keszeg István, Ipóth Barnabás és Andruskó Imre tudatosan vállalták a megmaradás és ezen túl a jól megmérettetés emberpróbáló feladatát. 20 éve viseli intézményünk Selye János nevét. 1995-ben az akkori igazgató, Dr. Ipóth Barnabás javaslatát a tantestület egyértelműen támogatta. Egykori szándékairól, elképzeléseiről legpontosabban ő tudott volna mesélni, ám pillanatnyi egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy személyesen mondja el gondolatait, így az általa leírt visszaemlékezést Spátay Adriana tanárnő olvasta fel: „Mi tette lehetővé azt, hogy iskolánk több évszázadon keresztül eredményes és fejlődőképes maradjon? Ezt az iskolaalapító jezsuiták által megfogalmazott és elfogadott négy alappillér eredményezte, amelyeket mind a mai napig szem előtt kell tartanunk, és teljesítenünk kell. Ezen alappillérek: a magas szintű szellemi tudás; gyökereink ápolása úgy, hogy bármely korban lehetővé tegye a fejlődést, az egészséges nemzeti öntudatra nevelés – az ő idejükben ez a soknemzetiségű történelmi országhoz való hűséget jelentette; a keresztény tanítás szerinti emberség, a másság elfogadása, tiszteletben tartása, és a tolerancia feltétlen betartása és megvalósítása.”

Ezután iskolánk történelemtanára, Elek József ismertette Selye János életútját, majd volt diákunk, Dóczé Péter diákhumorral átszőtt kisfilmjét láthatta a közönség a fiatal Selye Jánosról. Záróbeszédében Andruskó Imre, a Selye Gimnázium igazgatója Dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szavai idézte. Tíz évvel ezelőtt vendégként járt iskolánkban, s a hozzánk intézett beszédét egy biblikus kép felidézésével kezdte. Pál apostol mondja: „Nem az számít, aki ültet, aki öntöz, hanem egyedül az, aki a növekedést adja. E város ültetett, a jezsuiták, a bencés atyák és most ti újra öntöztök, de egy iskola nem a falaiban, hanem tanítványaiban hordozza erejét.” A másfél órás ünnepi megemlékezést a gimnázium énekkara és hangszeres kamaraegyüttese zárta Stirber Lajos karnagy, a Magyar Kultúra Lovagja vezetésével. (S. A.)