Emelkedhet az oktatás színvonala

Pozsony. Az egyetemek a napokban vehették át az oktatási minisztériumtól a tanulmányi alapú hallgatói ösztöndíjak kifizetéséről szóló szerződéstervezet záradékát.

A doktorandusok sem nappali, sem levelező tagozatosként nem számíthatnak ösztöndíjraMiroslava Cibulková felvételeAmint az aláírt dokumentumot visszaküldik a szaktárca címére, megkapják a szükséges pénzt és megkezdhetik a támogatások folyósítását, jelentette be Martin Fronc oktatási miniszter. Előmenetele függvényében mintegy 11 ezer hallgató lesz jogosult ösztöndíjra. A tárcavezető hangsúlyozta, a juttatást a diákoknak nem kell kérelmezniük, kiváló teljesítmény fejében önműködően jár. Az odaítélés kritériumait maguk az egyetemek szabják meg. Mind a szükséges feltételrendszert, mind a támogatottak jegyzékét nyilvánosságra kell hozniuk. Az egyetem a számára kiutalt ösztöndíjkeretet egyéb célra nem fordíthatja. Vladimír Báleš, a Szlovák Rektori Konferencia elnöke emlékeztetett, kizárólag a nappali tagozatos hallgatók részesülhetnek tanulmányaik függvényében támogatásban. A doktorandusok sem nappali, sem levelező tagozatosként nem számíthatnak ösztöndíjra. Fronc szerint az ösztöndíjak révén emelkedhet a felsőoktatás színvonala. (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?