Melyik gyerek ne álmodozna időnként arról, hogy egy varázslat segítségével visszarepülhet a régmúlt időkbe, a királyok és királynők korába, s betekinthet azok életébe?Június 16-án hasonló élményben lehetett része azoknak az egyházgellei diákoknak, akik Budapesten részt vettek a Mátyás király-emlékév
Egyházgellei siker a Mátyás-vetélkedőn
Melyik gyerek ne álmodozna időnként arról, hogy egy varázslat segítségével visszarepülhet a régmúlt időkbe, a királyok és királynők korába, s betekinthet azok életébe?
Június 16-án hasonló élményben lehetett része azoknak az egyházgellei diákoknak, akik Budapesten részt vettek a Mátyás király-emlékév alkalmából meghirdetett Corvin Mátyás Tanulmányi és Rajzverseny döntőjén. A Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület által szervezett megmérettetésre hat Kárpát-medencei országból érkeztek olyan négytagú csapatok, melyek már a regionális elődöntőkön bizonyították tudásukat és rátermettségüket. A döntőbe került tizenhárom csapat a Hadtörténeti Múzeum Márványtermében mérhette össze tudását.
A csapatok bemutatták községüket és intézményüket, utána következett az interaktív feladatok megoldása. Az érdekes feladványok nemcsak a tudásunkat tették próbára, hanem kreativitásunkat, gyorsaságunkat és ügyességünket is. A rendezvény hangulata a reneszánsz korába repített vissza: a szervezők Mátyás korabeli jelmezekben jelentek meg, a szünetekben korhű reneszánsz zenét játszottak. Volt alkalmunk megtekinteni a Hadtörténeti Múzeum fegyvergyűjteményét és a Mátyás-templomot is.
A szombat esti eredményhirdetéskor már nagy volt az izgalom, hiszen a szervezők a verseny végéig titokban tartották, kik voltak a legügyesebbek. Nagy örömünkre első helyen iskolánk, az Egyházgellei Alapiskola csapata végzett. Győztes csapatunk – melynek tagja volt Puksa Zoé, Rácz Dóra, Sátor Bálint András és Virág Zsolt – értékes díjakkal és feledhetetlen élményekkel gazdagon hagyta el a verseny helyszínét.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a szervezőknek a páratlan lehetőséget és szép élményeket.
Rácz Dóra
8. osztályos tanuló
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.