Egy ősi szellemi sportjáték: a sakk

Tudsz sakkozni? Vagyis legalább a lépéseket ismered? Mostanában Lékó Péter nagyszerű pályafutását, szép győzelmeit nyomon követve aktuális témává vált a sakkozás. De vajon azt tudod-e, hogy mióta űzik oly magas fokon ezt az agysejteket megmozgató, izgalmas sportot? Lássuk a történetét!

A sakkozás ősidők óta ismert játék. A különböző fejlettségű népek viszont különböző szinten ismerték a játékot, de mégis tartották magukat a szabályokhoz, amelyek a hosszú fejlődés alatt természetesen megváltoztak, az alapszabályok azonban mindvégig ugyanazok maradtak. A játék kialakulását többen többféleképpen magyarázzák. Egyesek a fáraók mellett talált figurákból következtettek arra, hogy az egyiptomiak voltak a feltalálók, ám ezek a bábok két másik, ókori táblajátéknak voltak a maradványai. Egyes sakktörténészek sokáig az ókori Görögországot tartották az őshazának, míg mások Babilóniát és Kínát emlegették. Az újabb kutatások alapján azonban egyértelmű, hogy a sakkjáték Indiában született, ám pontosan meg nem határozható időben.

Indiában csaturanga néven játszották. Az indiaiak 2 és 4 személyes sakkot is ismertek, mindkettőben elefántfigurák feleltek meg a mai futóknak. Az őssakkot négyen játszották, 64 mezőn, de dobókockákkal. Négy szín volt a játékban: piros, zöld, sárga és fekete. A báboknak a rendje a korabeli hadsereg rendjét utánozta, amit alátámasztanak a Nagy Sándor korában keletkezett sakkfigurák is. Azt azonban nem tudjuk, miként alakult át a dobókockával játszott szerencsejáték kétszemélyes, kizárólag intelligenciára épülő, kombinációs játékká.

Indiából Perzsiába került át a játék a 6. században. A perzsáktól az arabok és a törökök vették át a sakkot, és ők terjesztették el Európában. Maga az arab játék már nagyban hasonlított a maihoz, bár különbségek azért jócskán akadtak. Például ebben még létezett az elefánt, amely – mai szemmel nézve – meglehetősen furcsa lépésmódot képviselt, ugyanis ez egyfajta futó volt, amely két mezőt is ugorhatott egyszerre, és sakkot is adhatott. A sakk történetének legrégebbi ismert mesterei mind arabok voltak: al-Adli, ar-Rázi (kora legnagyobb mesterének tartották, s még egy művet is írt Elegancia a sakkjátékban címmel) és asz-Szúli. Az arab játék már kifinomult pozícióérzéket, előrelátást és megfontoltságot követelt. A bábok menetmódja, elnevezése ugyan más volt, de a mai játék lényege már az araboknál kialakult.

A játék pontos útját Európába nem tudjuk. Számos helyről kiindulhatott, a legvalószínűbb Kis-Ázsiából a Balkánon, Bizánci Birodalmon keresztüli betörése Közép-Európába. A 15. század vége felé következett az áttérés az úgynevezett „gyorssakkra”. Ezt a fejlődést a fers (vezér) és a fil (futó) hatáskörének megnövekedése jellemezte. Addig ugyanis ezek a figurák csak egy, illetve két mezőnyi távolságra léphettek. Lassan kifejlődött a páros mérkőzések és versenyek rendszere is. Az első ismert közép-európai sakkversenyt például 1467-ben rendezték Heidelbergben.

Az európai sakk korabeli fellegvára Spanyolország és Olaszország lett. Innen kerültek ki a legnagyobb mesterek, és sokáig e két ország sakkozói között dőlt el egy-egy bajnokság. Hegemóniájuk egészen a 18. századig tartott. Az európai udvarok buzgón áldoztak a sakkozás oltárán, királyok, hercegek és nemesek párbaja lett a sakk. ĺgy volt ez a magyarok által lakott vidékeken is. Sokáig azt hitték, hogy a törökök hozták be a játékot hazánkba. Ez azonban tévedés, ugyanis a sakkjáték legrégibb nyoma 1335-ből, azaz Károly Róbert idejéből való. Az első, név szerint is ismert, magyar sakkozó nő volt, mégpedig Aragóniai Beatrix, Mátyás király felesége. A neves sakkjátékosok sorába tartozott a hivatásos sakkozók mellett Benyovszky Móric, Széchenyi István, Erkel Ferenc, Nagy Lajos író és még sokan mások.

Ha eddig még nem tetted – ismerkedj meg ennek az izgalmas és komoly agymunkát igénylő szellemi sportnak a szabályaival! (s)