Digitális tananyagfejlesztés

Érdekes kezdeményezéssel állt elő a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. A Class Server elnevezésű digitális tananyagfejlesztő programot jelenleg két alapiskola használja az országban. Az egyik közülük a gútai II. Rákóczi Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. Bagita Judit tanárnő a tananyag digitalizálásáról nyilatkozott.

„A tananyag-megújítás kezdetekor a fő cél a 9. évfolyam tananyagának korszerűsítése volt, de később a Class Server programot megismerve – annak lehetőségeit kihasználva minden évfolyam anyagából válogattam. A program lehetőséget ad arra, hogy a diákok önálló tanulására helyezzük a hangsúlyt. A témák feldolgozása olyan, hogy a diákok akár az órán – egy megfelelően felszerelt szaktanteremben vagy otthon is heurisztikus módszerrel ismerkedhetnek meg vele. A tanár csupán elősegítője és koordinálója a folyamatnak. A diákok megismerkednek az új témákkal, majd a kulcsszavakat visszaigazolásképpen az ellenőrző feladatokkal átismételhetik. Az anyag rögzítése elle?nőrizhető” – tájékoztatott a tanárnő. E módszer egy két síkon futó oktatási rendszer: a tanár létrehoz tananyagokat, de akár teszteket is, amiket interneten keresztül kioszt a diákoknak (akiknek saját felhasználónevük és jelszavuk van) ők az átolvasott tananyag és a magyarázat alapján (ami ki is vetíthető projektoron) feladatokat tudnak megoldani.

A jövő iskolája

Az iskola továbbá rendelkezik egy ún.: interaktív táblával is, amely jelentősen megkönnyíti a diákok figyelmének a felkeltését. „Ez a fajta tanulási mód azért is nagyszerű, mert változatossá teheti a tanítási-tanulási folyamatot, a diákok kihívásként is felfoghatják – pozitív értelemben, hisz segítséget ad a megoldásra. Fontos a tanuló megszólítása, a nekik megfelelő stílus, az egyértelmű útmutatás a feladatoknál. Az interaktív feldolgozásmód aktívvá teszi a felhasználó diákot. Sokrétű kihasználhatóságának köszönhetően fejleszti az általános műveltséget, lehetőséget ad a tantárgyközi átfedések be?mutatására.” Az internet pedig korlátlan lehetőségeket nyújthat a digitális oktatás módszereinek, az otthoni tanulás megkönnyítése és a diákok tudatos rávezetése a világháló célszerű használatára. „A fejlesztések során rájöttem, hogy nem minden iskola rendelkezhet ezzel a programmal. Ekkor döntöttem úgy, hogy azokat a tananyagokat, melyeknek formátuma ezt lehetővé teszi elhelyezem az újonnan nyitott honlapomon (www.fold?rajz.extra.hu). Ez a honlap gyűj?tőhelyként szolgál majd. Így a diákjaim és az egyéb látogatók számára is elérhetővé teszem azokat az internetes oldalakat, fájlokat, amelyek az otthoni tanulás szempontjából érdekesek lehetnek.”

Ifjúsági nevelés

Bagita Judit tanárnő szerint ez a jövő oktatási rendszere, mert a gyerekek érdeklődését csak a legmodernebb technika tanítási-tanulási folyamatba való beépítésével tudják felkelteni. „Ma már nagyon sok háztartásban van internet hozzáférés. A legtöbb iskolában működik délután is nyitva tartó internetes terem, de sok településen is van 1-2, a lakosság számára ingyenesen hozzáférhető e-pont. A fiatalok sokszor azért nem az értelmes honlapokat nézik, olvassák, mert nem tudják, hol keressék azokat. Egy általunk – a szakunkba vágó honlap készítésével elindíthatjuk őket a helyes irányba. Elég csak egy-két hivatkozás és a gyerekek máris nem a játék és chatoldalakat látogatják.” A diákok pedig előszeretettel vágnak bele az új tanulási módszerbe, hiszen ezáltal a számítógépet és az internetet megfelelően használják, megismerik a digitális rendszer hatékony alkalmazhatóságát az élet minden területén. A gyakorló tanulók e módszerrel gyorsan és könnyedén elsajátítják a szükséges tudást, nő a műveltségi szintjük és sokkal érdeklődőbbé válnak, jobban odafigyelnek a tanórákon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?