Diáktudományos tevékenység

A múlt héten hirdette meg a HÖK Révkomárom, a Diákhálózat és a komáromi Agora iroda az I. Felvidéki Tudományos Konferenciát. Azok a fiatalok pályázhattak, akik felsőoktatási intézményben tanulnak. A pályázatról Bödör Lászlóval a Hallgatói Önkormányzat Révkomárom elnökével beszélgettünk.

Milyen céllal jött létre ez a pályázat?

A konferenciára kiírt pályázat célja hogy a kiemelkedő szakmai képességekkel rendelkező egyetemisták tudományos eredményeinek bemutatási fóruma és értékelési fóruma legyen, és ez által ösztönözze a hallgatói tudományos tevékenységet. Célunk továbbá, hogy a pályázat által támogatást és elismerést nyerjenek a diáktudományos tevékenység résztvevőit: oktatók, kutatókat és mindenekelőtt a tehetséges hallgatók.

Kik vehetnek részt a I. Felvidéki Tudományos Konferencián?

A konferencián Szlovákiában tanuló egyetemisták, főiskolások vehetnek részt, akik magyar nyelven nyújtanak be dolgozatot és szintén magyar nyelven prezentálják azt. A konferencia nyelve magyar.

Milyen módon lehet részt venni a konferencián?

A konferencián részt venni szándékozóknak elsősorban egy jó, újszerű témával kell előállniuk. Amennyiben ez megvan, március 15-ig be kell küldeniük a nevezési lapot, és a készülő dolgozat rövid összefoglalóját magyar valamint angol vagy német nyelven a komáromi Agora irodába. A szervezők megállapítottak egy minimális nevezési díjat, ami a szervezés költségeinek egy részét fedezi majd. A megmérettetésre szánt dolgozatot nyomtatott és elektronikus formában szintén határidőre kell beküldeni a komáromi Agora irodába.

Hogy zajlik majd a lebonyolítás?

A konferenciára beérkezett nevezési lapok alapján már kialakul egy előzetes kép, ami alapján fel tudjuk kérni a bírálókat és tudjuk tervezni a szekciókat. A beérkezett pályaműveket két, az adott tudományterületen járatos szakembernek küldjük el bírálatra. Az értékelés szempontrendszerei szintén nyilvánosak, a pályázati felhívással együtt kerültek fel a szervezők internetes oldalaira. A pontrendszer fontos támpont lehet a dolgozat elkészítéséhez, hiszen tartalmazza milyen tartalmi követelményeknek kell megfelelnie a dolgozatnak, és mire kell odafigyelni a TDK előadás során. A pályázók legkésőbb május 10-ig értesítést kapnak, hogy a dolgozatuk a két szakértő értékelése nyomán hány pontot ért el. Amennyiben a két bírálótól kapott pontszám elérte a minimális 60 pontot, akkor sor kerülhet a szóbeli előadásra. A konferenciát Komáromban rendezzük május 20-21-én. A résztvevőknek igény szerint szállást és ellátást biztosítunk. A dolgozatokat nyilvánosságra hozzuk, terveink szerint egy konferenciakötet formájában, amely az Interneten is hozzáférhető lesz majd.

Milyen tudományterületekről várnak a szervezők dolgozatokat?

A kiírásban igyekeztünk úgy meghatározni a szekciókat, hogy minden tudományterületet felöleljenek. Természettudományok, műszaki tudományok és informatika, társadalomtudományok és közgazdaságtan valamint humán tudományok és művészetek teréről várjuk a dolgozatokat. Amennyiben dolgozat olyan speciális területről érkezik, amely nem besorolható egyetlen szekcióba sem, akkor plenáris vagy interdiszciplináris szekciókat szervezünk. Természetesen erről időben értesítjük a résztvevőket ill. akit ez majd érint.

Milyen díjazásban részesülnek az eredményesen szereplők?

Az eredményesen szereplő hallgatók és konzulenseik anyagi díjazásban részesülnek, a legjobbnak ítélt hallgató különdíjban részesül, valamint az adott dolgozatok és annak szerzői a bírálók és a szekcióbeli bizottságok értékelése alapján ajánlást kaphatnak a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre, ami egy nagyszerű lehetőség az eredmények még szélesebb nyilvánosság elé tárására és természetesen a későbbiekben mérföldkő lehet a szakmai előrelépésben is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?