Diákjogok védelme

A Selye János Gimnázium diákönkormányzata hagyományteremtő szándékkal Felvidéki Diáktalálkozót (FelviDiT) szervezett Komáromban, június 28-29-e között.

A Selye János Gimnázium diákönkormányzata hagyományteremtő szándékkal Felvidéki Diáktalálkozót (FelviDiT) szervezett Komáromban, június 28-29-e között. A Szlovákia különböző városaiból meghívott magyar iskolák diákparlamentjeinek képviselői örömmel fogadták el a meghívást, így a közel húsz résztvevővel kezdetét vette a diáktalálkozó. A képviselők megismerkedtek a gimnáziummal, szokásaival, hagyományaival és nem utolsó sorban az iskola történelmével. Ezt követően a parlamenti tagok diákfórumot tartottak és meghallgathattak egy érdekes előadást a gyermek- és diákjogokról, valamint a jogok védelméről. Szó esett az iskolákban felmerülő gyakori problémákról és ezek esetleges – szakszerű – megoldásairól is, hiszen az előadást képzett szakember tartotta, a magyarországi pszichológus, Farnadi Viktória. Érdeklődéssel vegyes izgalommal vették észre, mennyi lehetőség van a diákjogok gyakorlására (iskolán belül és kívül is). Az előadás folyamán minden iskola képviselője elmondhatta saját tapasztalatait, véleményét és álláspontját a diákjogokról, és azok betartásáról, vagy be nem tartásáról. Sajnos azonban úgy tűnt, ez utóbbiakból több van. A diákönkormányzat elnökségének tagjai pontosan ezért, a diákjogok megismertetéséért, azok elfogadásáért és betartásáért hozták létre ezt a találkozót.

Ezek után Gál László versmondó órájával folytatódott az este, aki felvidéki magyar írók verseiből öszszeállított műsorral szórakoztatta a közönséget, s hogy a magyar hagyományokból is belecsempésszenek egy kicsit a programba, a nagykéri Mórinca néptánc- és citeraegyüttes fellépésével, és egy fergeteges táncházzal zárult az est.

A találkozó második napján a komáromi strandon a Selye János Gimnázium sportnapja zajlott a gimnázium tornatanárainak szervezésében, és az ott felállított Diákönkormányzat-sátorban a képviselők és az érdeklődő diákok meghallgathattak még egy előadást, szintén Farnadi Viktóia vezetésével.

Egy közös fürdőzéssel és palacsintázással zárult a találkozó, és a meghívottak elégedetten tértek haza, új információkkal, új barátságokkal.

Akkor lesz igazán eredményes a találkozó, ha a jövőben már nem is lesz szükség efféle „jogokról felvilágosító” előadásokra, mert e nélkül is érvényesülnek az iskolák falai közt a diákok jogai. Össze kell fogniuk a felvidéki magyar iskoláknak (és gimnáziumoknak) és építeni a kapcsolatokat, mert így valós lehetőség nyílik összefogni a magyar ajkú fiatal értelmiséget!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?