Csete Örs Komáromban

Holnap a Selye János Egyetemi Központban Arcok és sorsok 1956-ból címmel tart előadást Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány elnöke. Az 1956-os forradalom emlékére megrendezésre kerülő rendezvény emléket kíván állítani az akkori napok hőseinek. Hogy miről szól majd ez az este, arról magát az előadót kérdeztük.

„1966-ban születtem, ami azért érdekes, mert 1956-ban még nem éltem, szüleim pedig gimnazisták voltak. Az érdeklődésem inkább egy fotós érdeklődése. A rendszerváltás környékén, a nyolcvanas évek végén fényképezőgéppel jártam Budapest utcáit azzal az elképzeléssel, hogy azok a házak, amelyek tele vannak lövésnyomokkal, ezekből nagyon sok volt akkoriban a városban, biztosan el fognak tűnni a „kapitalizmusban“, le fogják bontani, vagy rendbe hozzák őket. Az volt a szándékom, hogy megörökítsem ezeket a házakat, amelyek a második világháború, illetve az 56-os forradalom emlékhelyei. Fotóztam a golyónyomokat viselő házakat. Több országban is jártam, de olyan helyet még nem láttam, ahol ilyen állapotban lévő városrészek lennének. Elég csak, ha a nyolcadik kerületet említem Budapesten, vagy akár a várban lévő épületeket. A fotózás közben jutott eszembe, hogy ezek eltévedt golyók nyomai, ezeket emberekre lőtték ki, ezért ütöttek lukat a ház falán. ĺgy kezdett el érdekelni az ember, hogy kik lehettek azok az emberek, akikre kilőtték a golyókat és azok, akik kilőtték őket. Érdeklődni kezdtem az 56-os fegyveresek iránt, akik részt vettek a forradalomban. Nem ismertem személyesen egy ilyen embert se, családunkban se volt ilyen. Olvastam az újságban, hogy építettek ezeknek a rendszerváltás környékén idős embereknek egy lakótelepet. Az egyik este kimentem ide, ahol találkoztam egy öreg bácsival, az egyik épületben ő volt a portás. Megkérdeztem tőle, hogy tud-e nekem egy 56-ost javasolni, vagy mutatni, akivel tudnék beszélgetni. A portás felállt a mellére ütött és azt mondta, hogy „öcsém itt áll előtted egy“. Leültünk és elkezdtünk beszélgetni, aztán odajött a bajtársa, mondta, hogy ő még jobb sztorikat tud, akkor beszélgettem vele is.” – mesélte lapunknak Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány elnöke.

A mai napig 130 emberrel beszélgetett, és ezeket a párbeszédeket később leírta. A beszélgetések közben fotózott is, hogy az arcok is meglegyenek, megmaradjanak neki. Ebből az anyagból született egy könyv, amely 99-ben jelent meg magyarul és angolul. 2000-ben megjelent Lengyelországban lengyelül és Japánban japánul. Elsősorban azokat fotózta, akik fegyveresként vettek részt a forradalomban a forradalmárok oldalán, és később ezért valamilyen nagy ítéletet kaptak. Halálra, életfogytiglani börtönre, vagy tizenöt évre ítélték őket. Az emberek többsége, akikkel találkozott legalább 1962-ig börtönben ült. Nagyon sokakat fotózott, akik 1972-ig ültek börtönben. Nem csak magyarországi emberekkel találkozott, nem csak magyarokat fotózott. Lengyelországban találkozott olyanokkal, akik a forradalom alatt Magyarországon voltak nemzetőrök, vagy véradást szerveztek a forradalom megsegítésére. Fotózott Olaszországban olyan olaszokat, akik elindultak Magyarország felé, hogy segítsenek a magyar forradalmároknak, olyanokat, akik ott tüntetéseket szerveztek és Erdélyben olyan magyarokat, akik a forradalom hírére kis forradalmi verseket írtak, egyetemistaként vagy diákgyűléseken tettek hitet a forradalom mellett, aminek következményeként öt-tíz évet töltöttek fogságban. Csete Örs előadása erről a munkáról fog szólni, egy kis áttekintést ad róla. Egykori forradalmárok portréit fogja vetíteni, amiket az elmúlt néhány évben fényképezett. Mindegyikhez tartozik egy történet, amelyet megoszt a jelenlévőkkel. Nem titkolt célja, hogy megpróbáljon egy kis képet vázolni a forradalomról.