Biztos szakmai alapok, élő idegennyelv-tudás

Iskolánk – a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia – idén is megteremtette a lehetőséget, hogy a harmadik évfolyam diákjai betekintést nyerhessenek egy nemzetközileg ismert és elismert vállalat, az LKV Walter mindennapjaiba.Kiváltképp fontos szerepet tulajdonítunk annak, hogy a tanulók minél többet láss

Iskolánk – a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia – idén is megteremtette a lehetőséget, hogy a harmadik évfolyam diákjai betekintést nyerhessenek egy nemzetközileg ismert és elismert vállalat, az LKV Walter mindennapjaiba.

Kiváltképp fontos szerepet tulajdonítunk annak, hogy a tanulók minél többet lássanak a világból, ami segítséget nyújthat abban is, hogy megfelelő módon alakítsák jövőképüket. A mai munkaerőpiac rugalmas, határozott, megbízható fiatalok után kiált. Az érettségi után munkatapasztalat nélkül helytállni és bizonyítani nagy kihívás. Minden bizonnyal előny, ha az iskolapadot elhagyva az elméleti tudás mellé sikerül némi tapasztalatot szerezni, képet kapni arról, hogyan lehet a nagybetűs életben boldogulni.

Tanulmányi kirándulásunkon a vállalat bemutatása mellett a hagyományokhoz híven felvételi beszélgetésre is sor került. A felvételi beszélgetést tudatos felkészülés előzi meg. Életrajzot és motivációs levelet készítünk német nyelven, az interjú lehetséges kérdéseit is megbeszéljük. Diákjaink között évről évre akad olyan szerencsés, aki a nyári szünidő alatt Bécsben végezhet háromhetes szakmai gyakorlatot, a legjobb nyelvi képességekkel rendelkező diákunk pedig a sikeres érettségi után a vállalat teljes értékű munkatársa lehet. Ehhez természetesen elengedhetetlen a német nyelv tökéletes ismerete.

A német nyelv az utóbbi években az iskolákban mellékvágányra került, az órarendben főként második idegen nyelvként szerepel. Azért, hogy diákjaink a jövőben is bátran kipróbálhassák a német nyelvi készségüket a szomszédos Ausztriában, a második idegen nyelvet emelt óraszámban tanítjuk.

A nyelv nem csak puszta nyelvtan és olykor tényleg unalmasnak tűnő feladatok sorozata, amivel a tanuló a tanítási órákon találkozik. A nyelv élő nyelvi eszköz, mely segít a boldogulásban, ezért lényeges, hogy a fiatalokban kialakuljon a nyelvtanulás iránti igény. Igyekszünk minden lehetőséget kiaknázni, mely segíti a diákok figyelmét felhívni a német nyelv fontosságára. Tökéletes példa volt erre ez a céglátogatás és az azt követő közös séta Bécs belvárosában, ahol megtekintettük a közismert nevezetességeket.

Mészáros Katalin

nyelvtanár

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?