Az üveggyöngyjáték

Hesse legjobb regénye Az üveggyöngyjáték, mégis sokkal többen ismerik A pusztai farkast, vagy éppen a Sziddhártát. Utóbbi áll talán közelebb ehhez a regényhez, melyért 1946-ban Nobel-díjat kapott a szerző. Sziddhárta története ugyanis egy Buddha-történet, és éppen arról szól, hogy hogyan válhat valaki mesterré, és hogyan válhat valaki képessé arra, hogy másokat tanítson. És persze ott az állandó kérdés: vajon lehetséges-e egyáltalán tanítani, vagy a tanulás mindig több, komplexebb, mint amit a tanár eltervezett.

Az üveggyöngyjáték történetének színhelye Kasztália, egy kitalált ország, ahol a sosem hallott, sosem látott játékot generációk sokasága fejlesztette tökéletessé. Ez egyszerre zene, egyszerre képzőművészet, szellemi és testi tevékenység, alkotás és ugyanakkor szinte irodalom. Hiszen kifejezőbb, mint akár egy vers, akár egy regény – mégis megfoghatatlan. Hesse mindezzel olyan hatást ér el, mintha csak a Jedi rendet írná le, éppenséggel az sem lehetetlen, hogy regénye a későbbi Jedi-történetek alapjául szolgált. Szóval Kasztáliában székel az a rend (egyszerre titkos és egyszerre nyilvános – hiszen a lényeget úgysem lehet ellesni), mely legfőbb céljának az üveggyöngyjáték művelését és fejlesztését tartja. Természetesen ez a történet sem folytatódhat másként, mint hogy megszületik az az ember, aki minden korábbi játékosnál többet tud. Josef Knecht a regény hőse tehát, a Magister Ludi, a mester, aki olyan tökéletességgel játszik, hogy akaratlanul is megreformálja a játékot. Persze nem ez jelenti aztán a problémát, hanem az, hogy ráébred: játéka hiába tökéletes, hogyha a tisztsége megóvja őt attól, hogy átadhassa tudását másoknak. Az ő feladata nem is a tanítás lenne, hanem a puszta játék – a kérdés az, hogy van-e értelme annak a játéknak, ami vele együtt fog majd elpusztulni. Hiszen ez az a rémkép, amit a Magister Ludi előre lát. A bonyolult, hierarchikus rendszerben elveszik kezdeményező ereje, és ekkor úgy dönt, hogy tanítani fog. Ezt viszont nem könyvek írásával, vagy akár egyetemi előadásokkal fogja megtenni, hanem elmegy egy elemi iskolába, és a gyökereknél kezdi.

Ebben a gesztusban sok értelmező Hesse azon szándékát látja, hogy a valóságtól elszakadó európai értelmiséget intse meg. Csakhogy ez nemcsak fellengzős célkitűzés lenne Hesse részéről, hanem egyben a legnagyobb létező közhely is. Sokkal jobb értelmezéshez juthatunk, ha tekintetbe vesszük, hogy Knecht magatartása egyben az alázat példája is. Kicsiket tanítva ugyanis a Mesternek többé nem arra tudásra van szüksége, amelyet megszerzett, hanem arra a sokkal elemibb képességre, ami vagy megvan az emberben, vagy nincs, de tanulni nem lehet. Az embert annál könnyebb oktatni, minél idősebb. A gyerekeket azonban nem lehet oktatni. Vagy idomítani lehet őket, ahogy a rossz nevelők teszik, vagy segíteni lehet nekik, hogy felfedezzék a világot és saját képességeiket. Ez utóbbi viszont nagy alázatot, nyitottságot, és hatalmas erőt követel. Uralkodni ugyanis mindig könnyebb, mint így tanítani. És Knecht úgy dönt, hogy van ereje ahhoz, hogy ilyen tanító legyen. A könyv szerkezete szinte olyan összetett, mint a Szentírás, vagyis a Biblia, melyet nyilván példaképnek tekint. Hesse könyve úgy kezdődik, mint egy ismeretterjesztő kézikönyv – csakhogy a játék, melyet az első hatvan oldalon bemutat, valójában nem létezik. Bár nem lehetetlen, hogy létezhetne. Mindenesetre a könyv egy része kalandregény (legenda), más része esszé, megint másik része szentírás-parafrázis. Sőt, a regényben megtaláljuk Josef Knecht hátrahagyott írásait is, melyek egyrészt a Játékkal foglalkoznak, másrészt viszont teli vannak a keresztény középkorra tett utalásokkal. Nehéz olvasmányok, éppenséggel versnek talán nem is annyira jók - a regény részeként azonban nem a lírát keressük bennük, hanem az értelmezési lehetőségeket. Ugyanakkor a regény elkötelezett a keleti szemlélődő életformának is, ahogy arra az alcím is utal: A Napkelet utazóinak. Ez egy olyan regény, melynek az első ötven oldalát nehéz talán elolvasni, de utána sajnálni fogja az olvasó, hogy nem hosszabb legalább száz oldallal. (he)

(Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték Tericum kiadó, 1998)