Az óvodakezdés gondjairól

A 4-5 éveseknek öröm, a 3 éveseknek olykor fájdalmas az óvodakezdés. Az anyától való elválás mindig nagyon nehéz. Az óvodába lépés lélektanilag sokkal megterhelőbb változást, átállást igényel egy kisgyermektől, mint az iskolakezdés. Az óvónőknek és szülőknek még jobban helyt kell állniuk ebben az időszakban annak érdekében, hogy átsegítsék a családból kikerülő „kicsiket” az ilyenkor megszokott nehézségeken.

Fontos a biztató magatartás

A beilleszkedést jellegzetes szorongásjelek kísérik, mint nyugtalanság, sírás, félrehúzódás, dacoskodás és hasonlók. Az adaptálódás (anyás beszoktatás) minden gyermeknél különböző. Függ a veleszületett vagy a korai időszakban szerzett sajátosságoktól, s nem utolsó sorban nagymértékben az óvónő személyiségétől (elfogadás, empátia, türelem, tiszteletben tartás, szeretet és lélektani ismeretek), és részben a szülők segítő, támogató, biztató magatartásától.

Fájdalommentes elválás

Az ember első elválása az édesanyától – maga a megszületés. Ezt szükségszerűen egy sor további elszakadási tapasztalat követi. Ezek a tapasztalások a preverbális korban is nyomokat hagynak bennünk. Igaz nincsenek emlékeink, de belénk vésődnek csecsemőkori „tapasztalataink”. Ezt pszichológiai kutatási eredmények támasztják alá. (Tárgy – kapcsolat – elmélet a gyakorlatban, Animula, 1996). A zökkenőmentes elszakadás, a nyugodt óvodába lépés a szeretet állandóságában rejlik. Minél inkább biztonságban érezte magát egy csecsemő a „szimbiotikus” időszakban (2–6 hónap), annál kevesebb szorongást és annál több érdeklődést mutat később az idegenek irányt.

A szeretet elvesztése

Amikor óvodáskorra a gyermek idő tudata és a vágy késleltetésének képessége kialakul, akkor már képes a gyermek azt mondani, hogy kis idő múlva szeretne találkozni egy szeretett személlyel, az már annak a jele, hogy a gyermek elfogadja az idegen környezetet. Már nem fenyegeti ennek az életkornak „a legnagyobb emocionális veszélye – a szeretet elvesztése”. S így az elválás nemcsak elviselhető, de fejlesztő hatású is lehet.

Fontos az anya bizalma az új környezet iránt. Bizonytalanságot kelthet metakommunikációval otthon és a búcsú pillanatában is, (hosszas búcsúzkodás az óvodába lépés előtt) szándéka és akarata ellenére – átadja gyermekének, aki minden szónál és mindenkinél jobban olvas anyja arcából, tekintetéből, mozdulataiból. ĺgy az anyja öntudatlanul is erősítheti vagy akadályozhatja gyermeke kinyílását.

Érzelmi viszonyulás

Az óvodába fogadás türelmes és differenciált fokozatosságával azt az első – így meghatározó – tapasztalatot élheti át a gyermek, hogy azok a személyek, akikkel az óvodában találkozik, megértő támogatói. Bízhat bennük, mint segítőtársakban, akik személyes kapcsolati élményt nyújtó jó ismerőseivé, barátaivá is válhatnak, és akiktől sok mindent megtanulhat.

Egész fejlődésünkre és életünkre kihat a változásokhoz és ismeretlenekhez fűződő alapvető, az óvodába lépéssel pedig még továbbalakuló érzelmi viszonyulásunk. Csak az új tapasztalatokra nyitott bizalmunk és önbizalmunk teszi lehetővé, hogy később a feladatokkal (az iskola, hivatalos hely stb.), kihívásokkal megbirkózzunk.

Elvárások és a valóság

Állandóan átalakuló világunkban nagy felelősséget rónak ránk az értékrendek változásai szülői szerepekben éppúgy, mint pedagógusi mivoltunkban. Változtak a szülők óvodával szemben támasztott igényei, változtak a feltételek, változott a családok helyzete. Nagyon sok probléma forrása a kedvezőtlen anyagi körülmény, aminek következtében kapcsolati, életvezetési gondok keletkeznek.

Mindezek ellenére mi, óvónők arra törekszünk, hogy a szülők sok pozitív élményt éljenek meg gyermekeikkel. Ha örömet szerzünk gyermekeinknek, akkor egyben örömünk fog telni bennük. Ehhez viszont elengedhetetlen a derűs, nyugodt légkör kialakítása, ami csak úgy valósulhat meg, ha kiegyensúlyozott, érzelmileg és értelmileg fejlett gyermekek élik vidám, játékos életüket.