Az oktatás felelőssége

A diszlexiáról egyre többet beszélnek, egyre többen vizsgálják, és egyre kevésbé tudják mi is az. A diszlexia elnevezés használatos az olvasás elsajátításának zavarára, de már maga a szó is sokkal szélesebb fogalomra utal. A kifejezés ugyanis két tagból áll, az egyik a görög eredetű „disz”, amely nehézséget jelöl, a másik a „lexia” a szintén görög eredetű „lexis” szóból, amely „szavakat, beszédet” jelent. Tehát szó szerint is a szavakkal kapcsolatos zavarról van szó, de ma már tudjuk, hogy a diszlexia ennél még összetettebb jelenség. Nincs ugyanis pontos tünetegyüttese, nem lehet minden esetben kimutatni neurológia eltérést. Bár tudjuk, mely kromoszómák játszanak szerepet öröklődésében, az olvasási zavar megjelenését nem lehet biztosan bejósolni. A diszlexia ugyanis gyűjtőfogalom. Mind tüneteiben, mind oki hátterében nagyon eltérő jelenségeket azonosítanak olvasási zavarnak. Ráadásul legtöbbször nem is olvasási zavarról, hanem olvasástanulási zavarról kellene beszélni. A diszlexiás gyermek végül megtanul olvasni, csak ez a tanulási folyamat zavart. A hagyományos meghatározás szerint: a diszlexiás gyermek értelmi képességeihez, az iskolában és otthon befektetett gyakorlás mennyiségéhez, módszertani lépésekhez képest feltűnően elmarad az olvasás-írás megtanulásában. Mit jelent azonban az, hogy feltűnően? Nehéz határvonalat húzni, mit tartunk feltűnő elmaradásnak, mit normális eltérésnek. Ha a betegségek diagnózisához hasonlítjuk, akkor a diszlexia olyan, mint a kóros elhízás. Vannak kövérkés emberek, és nehéz megmondani, mikortól nevezzük kórosnak a túlsúlyt. Egy skarlát diagnosztizálása egzaktabb dolog. Vagy azonosítják a kórokozót, és akkor skarlátja van a gyereknek, vagy nem, és akkor mástól vörösödött ki a bőre.

A diszlexia azonosítása meghatározásához hasonlóan igen bizonytalan. Gyakran kizárásos módszerrel állapítják meg a diszlexiát.

Ha a gyerek rendesen járt iskolába, akkor az olvasásban mutatott elmaradását nem a hiányzó oktatási tapasztalat okozza.

Ha legalább átlagos értelmi képességű a gyermek, akkor nem az alacsony intelligencia az oka a zavarnak.

Ha kizárhatjuk az emócionális, érzelmi, pszichológiai problémákat (szorongás, stb.),

és az érzékszervi zavarokat (látás, hallás probléma),

akkor semmi más ok nem lehet, mint diszlexia. Tehát nem a diszlexiát azonosítják, hanem azt, ami nem diszlexia.

A tüneti módszer a diszlexiásokra jellemző tüneteket azonosítja. Ha a gyermek

gyenge írás, olvasás, helyesírás terén,

bizonyos nyelvi feladatokbeli problémákat mutat,

tér-irány zavar (jobb-bal tévesztés) mutatkozik,

gyenge az emlékezete,

szekvencialitással problémái vannak,

diszlexia előfordul a családjában,

mindemellett átlagos vagy átlag feletti intelligenciával rendelkezik, akkor valószínűleg diszlexiás.

A diszlexia azonosítására egyre több vizsgálati módszer áll rendelkezésünkre, de amíg pontosan nem tudjuk, mi is az amit keresünk, a mindennapokban a legbiztosabb a tüneti módszer. A probléma azonosítása sokszor segít az egyénnek és környezetének a nehézségekkel szembeni megküzdésben, mert a problémának megfelelőbb attitűdöt alakít ki.

Az olvasás elsajátításában számos tényező játszik szerepet, és normálisan is igen nagy eltéréseket mutatnak a gyerekek azokban a képességekben, amelyek az olvasás tudományához vezetnek. A tanulási zavarokat igen gyakran a szokásostól eltérő információfeldolgozási mód okozza. Az írás-olvasás-számolás megköveteli a szekvenciális, egymás utáni, lépésről lépésre történő feldolgozást, amely az általában domináns bal agyféltekéhez kötődik. Ha valakinek ez a feldolgozási mód gyengébb, akkor nehézségei lesznek a tanulással. A tanulási zavarokkal küzdők azért vannak hátrányban az iskolában, mert az oktatás nem illik képességeikhez, sajátos információfeldolgozási módjukhoz. Képesek megtanulni írni, olvasni, számolni, csak nem úgy, mint a többiek. Ezért kell inkább „másképp tanulóknak”, mint tanulási zavarokkal küzdőknek nevezni ezeket az egyéneket. A tanulási zavarok az iskolához kötődnek, és miután így vagy úgy megtanult az egyén írni, olvasni, számolni, azt gondolhatnánk, hogy elmúlt a diszlexiája, diszkalkuliája stb. A tanulási zavarok azonban nem gyógyítható. Olyan értelemben nem, hogy egy sajátos információfeldolgozási mód jellemzi az egyént, ami egész életében sok előnnyel és hátránnyal jár. Azokon a területeken, ahol a rendezettség, írás, olvasás, stb. fontos szerepet játszik, bizony sok nehézséggel találják magukat szemben a tanulási zavarokkal küzdők. Az oktatás felelőssége, hogy milyen módon tud alkalmazkodni ezeknek a szokásostól eltérő, de nem ritka másképp tanulóknak a jellegzetes tanulási módjához, stílusához. Minden gyermek joga, hogy képességeinek megfelelő képzésben részesüljön, ezért az oktatást úgy kell alakítani, hogy a többségtől eltérőket is figyelembevevő tantervek, tanmenetek és módszerek álljanak a pedagógusok rendelkezésére. (gyé)