Az Európa-expresszen

– De igen, egy kicsit, azt hiszem.

– Már csak azért kérdezem, mert kék a szája.

– Kék? Ja, nem, talán csak kissé visszeres...

– Ha megengedi, bemutatkoznék. Szipák Londiner vagyok.

– Törmelék Elegancia. Ahogy látom, magát is rázza a hideg.

– Ó, én csak az utazásunk sikeréért aggódom.

– Azt hittem, a huzat miatt citeráznak a lábai. Nicsak! A legújabb szabású Ádám-kosztümöt viseli...?

– Igen, amióta mi lettünk a gazdasági csoda, a kis Svájc, kissé le vagyok gatyásodva.

– Ugye, maga pedagógus.

– Igen, de miből látszik ez ennyire?

– A sárpakolásból, ami messziről testfestészetnek tűnhet ugyan, közelebbről nézve viszont jól látható, hogy a miniszterelnöktől kezdve az összes nagyfejű egykori bukott diákig mindenki magába törölte a cipőjét.

– Szabadna megkérdeznem, ön hova utazik?

– Igen, kérem. Én Európába.

– Maga is? De jó! Akkor legalább nem fogom magam annyira magányosnak érezni...

– Miért érezné magát egyedül?

– Tudja, nemrégen volt egy nagy gyűjtőakció. „Amit nem akar magával vinni az EU-ba, azt adja le nálunk.”

– Értem. És maga mit adott le?

– A feleségemet meg az anyósomat.

– Érzi ezt a rázkódást? Ez mitől lehet?

– Élelmesebb polgártársaink éjjel felszedték a síneket és leadták a vasgyűjtésben.

– Na de mi megyünk.

– Megyünk hát.

– Mondja, nem látta véletlenül a kalauzt?

– De igen. Járt erre. Felszólított, hogy ha van nálam, gyűrű, ékszer, óra és készpénz, haladéktalanul adjam át. Mit tehettem volna? Ő volt az erősebb.

– És nem jelentette mindezt a mozdonyvezetőnek?

– Nem mertem zavarni, mert éppen a kalauzzal osztozkodtak a zsákmányon.

– Na de mi megyünk.

– Megyünk hát.

– Mit szól ahhoz, hogy a képviselőknek megint emelték a fizetését?

– Legfőbb ideje volt. Nem bírtam nézni, ahogy egyik napról a másikra tengődtek szegény párák. Éppen aláírások gyűjtésébe kezdtem volna, amikor jött a megnyugtató hír, hogy egyöntetűen megszavazták maguknak: ezúttal jobb lére fognak szenderülni.

– Nekem is kedvem lett volna kánkánt táncolni.

– Azt hiszem, mégis kissé megfáztam. Huzatos ez a fülke.

– Hát igen. Ha útközben ellopták az üléseket, legalább az ablaküvegeket meghagyhatták volna.

– Látja, integetnek odakintről!

– Igen. Ezt azt jelenti, hogy megérkeztünk?

– Dehogy! Letelt a félóra és most megint mi jövünk.

– Hát, akkor mire várunk? Toljuk meg!!!