Az eredmény magáért beszél

A tornaljai gimnázium diákjaival és azok írásaival már olvasóink is megismerkedhettek, mivel a tanintézet a múlt évben bekapcsolódott a Deutsche Bank Alfred Herrhausen Alapítványa és az Új Szó Ifjúság – Iskola – Gazdaság elnevezésű közös versenyébe. Az gimnázium igazgatójával, Galo Pál Vilmossal beszélgettünk.

Galo Pál Vilmos: Vidékünkön nagy a munkanélküliség, sok fiatal külföldön keresi a kenyerétP. Bodnár Enikő felvételeiA hónap végéig kell beadni az alapiskolák végzős diákjainak a jelentkezési íveiket a középiskolákba. Mit gondol, Tornalján lesz elég jelentkező a következő iskolai évre?

Az iskola jelenleg két tannyelvű gimnáziumként működik. A magyar tannyelvű gimnázium 2003-ban ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. A gimnáziumban négyosztályos és nyolcosztályos képzés is folyik, mindkét képzési formára a 2005/2006-os tanévben 30-30 diákot vehetünk fel. A felvételi tantárgyak mindkét képzési formában: magyar nyelv és irodalom, szlovák nyelv és irodalom, matematika. A jó tanulmányi átlagot elért tanulók felvételi vizsga nélkül is felvételt nyerhetnek. A magyar gimnáziumot illetően bizakodó vagyok, mert jelenleg is több diák tanul nálunk, mint a szlovák gimnáziumban. Úgy gondolom, mindent megteszünk annak érdekében, hogy jól képzett fiatalok kerüljenek ki az iskolánk padjaiból. A tanári kar összetétele az utóbbi években nagyon megváltozott. Nagyon sok fiatal, szakmailag felkészült, minden újra nyitott tanár érkezett iskolánkra, akik mindent megtesznek azért, hogy diákjaink sokoldalú és megfelelő felkészítést kapjanak mind a továbbtanuláshoz, mind későbbi munkájukhoz.

Milyen a továbbtanulási eredményesség az iskolában?

A tavalyi adatok szerint 16-an jelentkeztek egyetemre vagy főiskolára, ebből 15-öt fel is vettek, tehát jó a felvételi eredményesség aránya. Diákjainkkal rendszeresen részt veszünk hazai és nemzetközi tanulmányi versenyeken, az utóbbi években kiváló eredményeket értek el diákjaink a magyar, angol, német, történelmi, biológiai, geográfiai és matematikai tanulmányi versenyeken, valamint a sportversenyek és versmondó versenyek nemzetközi, országos, kerületi, területei és járási fordulóin.

Az iskola tanulóinak lehetőségük van arra, hogy részt vegyenek külföldi tanulmányutakon?

Tanintézetünk tanulói nemzetközi projektekbe is bekapcsolódnak. Részt vettünk a Socrates programban és az Ifjúság – Iskola – Gazdaság elnevezésű nemzetközi projektumban is. A pályázatot kiíró német szervezet iskolánknak partneriskolát is keresett. ĺgy a projektumon dolgozó diákok június elején a greifswaldi gimnázium diákjainál töltöttek el egy hetet, aztán mi is vendégül láttuk a német iskola diákjait. Majd augusztusban ismét két hetet töltöttek el diákjaink Greifswaldban, ahol német nyelvtudásukat tökéletesítették. Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk az idegen nyelvek oktatására. Erre szükség is van, mert a vidéken nagyon magas a munkanélküliség, és sok fiatal külföldön dolgozik már jelenleg is.

A napokban adták át a felújított gimnáziumot.

Igen, március 4-én. 2003 augusztusában elkezdődött az iskola épületének felújítása és bővítése. Az építkezés mára már befejeződött: hat új tanteremmel, három szertárral, egy számítógépes szaktanteremmel, egy nyelvi szaktanteremmel (multimédiás berendezéssel), könyvtárral és egy kémia-biológiai szaktanteremmel bővült a gimnázium. Reményeink szerint a szebb és jobban felszerelt oktatási intézmény még több diákot vonz majd ide, és városunk lakosai is rájönnek arra, hogy nem érdemes Kassára és Magyarországra gimnáziumba járni, hiszen a tornaljai gimnáziumból is ugyanúgy sikeresen felvételt nyerhetnek az egyes egyetemekre, főiskolákra. Ebből a tanintézetből került ki Batta György, Cselényi László és sok más híres és elismert szakember. Mindenkinek egyenlő esélyeket és lehetőségeket biztosítunk ahhoz, hogy érvényesülni tudjon, ám sok múlik azon is, ki mennyit hoz ki magából a négy év alatt és mit akar elérni az életben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?