Angol hét az ipolysági Szondy György Gimnáziumban

Angol hét a Szondyvban

Az ipolysági Szondy György Gimnáziumban idén ősszel is lezajlott az angol hét, amelyen az iskola összes diákja lehetőséget kapott angoltudása fejlesztésére, tökéletesítésére.

Diákjaink közül 19-en döntöttek úgy, hogy szeretnének részt venni ezen a nem mindennap megrendezendő programon – köztük én is. A diákok nagy része még sosem találkozott vagy beszélt anyanyelvi szinten beszélő személlyel (kivétel persze a tanári karunk), éppen ezért állítom, hogy ez az egy hét mindannyiunkban örök emlékként fog élni. Ehhez azonban bőven hozzájárult az oktató pozitív hozzáállása a tanulókhoz, nyitottsága az új kultúra és szokások iránt, illetve a jó tanítókészsége is. Bátran állítom, hogy Niki ezen tulajdonságok mindegyikében bővelkedett.

Egészen Közép-Angliából látogatott el hozzánk, egyebek mellett azért is, hogy megismertesse velünk az ottani oktatási rendszert, bemutassa nekünk az angol lét milyenségét, és persze végül, de nem utolsósorban, hogy minél többet beszéljünk angolul. A legelső napon mindnyájan egy kissé félve léptünk be az angolterembe, nem tudván, mire számítsunk, és nem is sejtve, hogy két nap múlva úgy beszélünk majd egymással, mint akik jó hosszú ideje barátok.

Az első nap leginkább bemutatkozással telt, ami elsőre elég elcsépelten hangzik, de Nikinek és a páratlan kisugárzásának hála, egyikünk sem unatkozott. A következő napokat játékokkal és további eszmecserékkel folytattuk, persze továbbra is angol nyelven. Mindennap más témával foglalkoztunk, de a kedvenc játékunk egyértelműen a „20 questions” nevű játék volt. A játék egészen egyszerűen egy kitalálósdihoz hasonlított, két csapatra osztódtunk, majd csapatonként megállapodtunk egy-egy dologban (személy, tárgy stb.), amit a másik csapatnak húsz kérdésből ki kellett találnia. Közben nagyon jól szórakoztunk, hiszen néha olyan ötletek vetődtek fel, vagy akár egy annyira egyszerű dolgot voltunk képtelenek kitalálni, hogy a jókedvünk sosem hagyott alább.

Pénteken fájó szívvel köszöntünk el Nikitől, aki természetesen kapott tőlünk egy kis ajándékot, hogy akárcsak mi, ő se feledjen el minket egykönnyen. Ha a saját véleményem kérdezik, csak pozitív dolgokat tudok felsorolni. Nikiben egy végtelenül kedves, türelmes és megértő embert ismerhettünk meg, aki abszolút nem fél az idegen környezettől, imád emberek között lenni és újakat megismerni, és persze nem utolsósorban remek hallgatóság. Hiszen ha az órákon bárkinek bármi mondanivalója támadt, ő azt nagy örömmel hallgatta végig, és alkalmanként érdeklődve figyelte, hogy mégis mi fog kikerekedni abból a nyelvtanilag abszolút helytelen mondatból (amit, mellesleg, egyetlenegy alkalommal sem tett szóvá).

Összességében egy kifejezetten színvonalas hetet hagyhattunk a hátunk mögött, és merem remélni, hogy iskolánk bőven tartogat még ehhez hasonló meglepetéseket a számunkra.

Nagy Evelyn

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?