Ámulatba ejtették a tanáraikat is

Történelmi pillanatoknak lehettek tanúi a dunaszerda- helyi Vidékfejlesztési Szak- középiskola tanárai április 6-án: először tettek szakmai érettségi formájában tanú- bizonyságot gyakorlati felké- szültségükről a vendég- látóipari és szállodaipari tanulmányi szakon tanulók.A 2013-ban indított szak e

Történelmi pillanatoknak lehettek tanúi a dunaszerda- helyi Vidékfejlesztési Szak- középiskola tanárai április 6-án: először tettek szakmai érettségi formájában tanú- bizonyságot gyakorlati felké- szültségükről a vendég- látóipari és szállodaipari tanulmányi szakon tanulók.

A 2013-ban indított szak első fecskéi májusban kirepülnek az alma mater védelméből, de addig még többször számot kell adniuk a megszerzett tudásukról. Ennek első állomása a szakmai érettségi gyakorlati része volt. Az abszolvenseknek egy ültetett „állófogadást” kellett megszervezniük a pedagógusnap alkalmából. A húszfős csapatnak két tanítási nap kellett megszerveznie az ünnepség minden részletét. Az előkészületeket két csoportra osztódva egy-egy menedzser irányításával az iskola tankonyháiban, illetve a rendezvénynek helyet adó színházteremben végezték. A végzős osztály kétharmada az ételek elkészítését, az egyharmada a szervírozást és az azzal járó további teendőket kapta feladatul. Munkájukat végig figyelemmel kísérte az érettségi vizsgabizottság, amely a szakácsoknál nemcsak az ételek szakszerű elkészítését, az ízek harmóniáját, hanem a leendő szakemberek megjelenését, munkahigéniáját és csapatszellemét is pontozta. A pincércsapat értékelésénél pedig hangsúlyt helyeztek a kommunikációra és a kreativitásra. Az végzősök munkájuk gyümölcsét a tulajdonképpeni eseményen mutatták be. Tanáraikat gazdagon megrakott asztalokkal ünnepi díszbe öltöztetett teremben várták. Noha ez az osztály az elmúlt öt évben már nemegyszer szervezett színvonalas ételbemutatót, a pazar ételkínálat mindenkit ámulatba ejtett. A hidegkonyhai készítmények közül sokan választották a lazacos-spenótos roládot, az aszpikos-majonézes franciasalátát, a kolbásszal töltött sertéskarajt és a velős pirítóst. A levesek közül a ramen és a brokkolikrémleves is népszerű volt. A főételek óriási választéka mindenkit lenyűgözött: a bőrén sült fogas, a narancsmártással tálalt kacsacomb, a hortobágyi palacsinta, a fügés mártással szervírozott, rokforttal töltött, baconbe göngyölt csirkemell és a juhtúróval töltött gombafejek rendkívül kapósak voltak. A főételek mellett salátákból is válogathattak a vendégek, akik elsősorban a bazsalikomos garnélasalátát és a lazacos kapros tésztasalátát részesítették előnyben. Gazdag íz- és színvilág jellemezte a desszertpultot is: erdei gyümölcsös panna cottát, karamellás pohárdesszertet, Esterházy-tortát, macaront is kóstolhattak a pedagógusok. Kihagyhatatlan volt a helyszínen flambírozott palacsinta. Természetesen az italválaszték is gazdag volt, lehetőség nyílt különböző kávékülönlegességek és helyben készült koktélok rendelésére is. Az ünnepi hangulatot Horváth Ádám zongorajátéka és Korpás Réka énekelőadása tette még emelkedettebbé.

Nemcsak a szakmai bírák, hanem az iskola vezetősége és a meghívott pedagógusok is megegyeztek abban, hogy a diákok maximális igyekezettel fáradoztak azon, hogy az intézmény első vendéglátóipari abszolvenseire büszkék lehessenek. (kl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?