Amit ma megtehetsz…

Nincs kedved elkezdeni a tanulást? Nem vagy vele egyedül, de a helyzet uralható! A diákok közel hetven százaléka még előbb gondolkodik egy kicsit, pihen vagy zenét hallgat. Az is lehet, kitalál valamit, mielőtt a feladatai megvalósításához kezdene, negyedük pedig krónikus halogató.

Nem változik a helyzet akkor sem, ha megszerzik a diplomát, állást találnak. Akik a „gyakorlott” halogatók táborába tartoznak, és egy kicsit is stresszesebb foglalkozást választanak, könnyen elintézetlenül hagyják feladataik egy részét. A halogatás fokozatait a szerint különíthetjük el, hogy milyen fontosságú feladatot görget az illető. Nem jut idő az íróasztal rendbe rakására, a merevlemez tartalmának rendszerezésére vagy az adóbevallás elkészítésére?

Nem azonos súlyú problémák

A halogatás egyébként a feladatok, problémák egy részének célszerű megoldási módja is lehet. Például néhány cikket már nem érdemes másnap elolvasni, hiszen a tartalma úgyis elveszti aktualitását... Mosni is akkor kell okvetlenül elkezdeni, ha már összegyűlt egy jó adag, és nincs is mit felvenni.

Nehezebb a helyzet, ha a tanulás helyett még valami mást próbálunk feltétlenül elintézni. Átültetni a virágokat, ötödszörre is megsétáltatni a kutyát stb. Ez utóbbiak is fontos tennivalók, de akadályozzák a hosszú távú célokat: az érettségit, a diploma megszerzését, egy jobb állást a jövőben. A kockázatot az elkövető mégis vállalja. Az igazán profi halogatók sokkal nagyobb kényelmetlenségeket is képesek okozni maguknak. Elmulasztják a határidőket, nyakukon az adóhatóság, a végrehajtó – csak mert elfeledkeznek például a diákmunkához kapcsolódó adóbevallási kötelezettségük teljesítéséről. Az ilyen krónikus halogatás hátterében érdekes pszichológiai mechanizmusok működnek.

A legtöbb esetben a motiváció hiánya valamilyen nagyobb, jelentősebb szorongásforrást fed el. Az összes kellemetlenség, amelyet a halogatónak el kell viselnie, még mindig kisebbnek tűnik, mint a próbálkozáshoz szükséges erőfeszítés. Ehhez a próbálkozáshoz ugyanis gyakran szembe kellene szállni a saját kisebbrendűség érzésével, leküzdeni a tehetetlenséget, szégyent, dühöt. Aki például a vizsgáit halogatja, legtöbbször attól fél, hogy képtelen megfelelni a követelményeknek – vagy úgy érzi saját (esetleg maximalista) elvárásait nem tudja maradéktalanul teljesíteni. Az idő rövidsége jó kifogást jelent akkor is, ha attól tartunk, a teljesítményünk bizonytalan az adott területen. Hogyan alakul ki a halogatás? Az esetek többségében nem volt jó minta a családban. Reménytelen káosz uralta a képet már a szülői házban is, a határidőknek nem volt súlya. De lehetséges, hogy mindenre kínosan ügyeltek: egy morzsa nem hullhatott a padlóra anélkül, hogy egy gondos kéz azonnal porszívóért ne nyúlt volna, a számlákat pedig az érkezést követő napon ki is egyenlítették. Mindkét eset szélsőségekre tanított, de nem a pontos időgazdálkodásra.

A megoldás

A feladatok megoldása egy hosszútávfutó programjához hasonlít. Fel kell mérni a távot, beosztani a szakaszokat és erőt tartalékolni a végrehajtáshoz. Aztán nekivágni. Nem lenne értelme a félév összes olvasmányát összehordani egy kupacba, vagy három fogalmazás megírását kitűzni egyetlen délután céljaként. Gondoljuk át, és mérjük fel reálisan teljesítőképességünket. Hány oldalt tudunk elolvasni például egy óra alatt? Mi az, amit feltétlenül át kell néznünk a vizsgához, dolgozathoz? Hogyan osszuk be a hátralevő időt? Egyszerű számolásról van szó.

Ha a pincét kell lomtalanítani, esetleg hívhatunk mást, aki örömmel elvégezné helyettünk a munkát, de a jobb darabokat kivihetjük az ócskapiacra is, esetleg beírhatjuk a lomtalanítás idejét a naptárunkba, és addig hagyhatunk mindent ott, ahol van. Az előbbi példák azt szemléltetik, hogy a feladatokat értelmes csomagokra kell bontani ahhoz, hogy el bírjuk végezni őket.

Egy kis jutalom természetesen kijár az elvégzett feladatokért. Valami személyre szabott, apró öröm. Egy csésze tejeskávé, néhány gumimaci vagy egy újságcikk a kedvenc lapunkból. Tulajdonképpen mindegy is, mi. Csak örömet szerezzen.

A tervezést és a feladatok végrehajtását érdemes naplózni. A menetrendhez pedig – a lehetőségekhez képest – ragaszkodni. Talán ráér a szemét kivitele vagy a tűzhely tisztítása, ha tényleg holnap kell számot adni több heti történelemtanulásból. (he, f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?