Állandóan tanul

Általában minden szülő azon aggódik, hogy gyermeke nem gondolkodik elég felelősségteljesen. Nekem épp az ellenkezője a gondom. A fiam most tízéves és állandóan tanul, mert meg akar felelni, mindenben maximalista. Nem akarom, hogy akadémikus legyen belőle, akinek halvány sejtelme sincs arról, mi zajlik a reális életben.
Jelige: Túlbuzgó

Nem attól lesz, vagy nem lesz a fia akadémikus, hogy ön azt szeretné, vagy sem. Ha akadémikus szeretne lenni, engedje, hadd legyen. De azért minden akadémikus sem olyan, akinek halvány fogalma se lenne arról, hogy mi zajlik a külvilágban. Ha jól neveli a fiát, belőle is olyan akadémikus lehet majd, akinek lesz fogalma a reális élet menetéről is.

Gondolkozott már azon, hogy vajon miért lett maximalista a fia? Csak úgy magától azt gondolta, hogy neki mindenben a legjobbat kell teljesítenie, vagy akadtak olyan emberek a környezetében, akik ezt elvárták tőle. Gyakran hangoztatták, hogy neked a legjobbnak kell lenned, neked a legtöbbet kell produkálnod, neked a legjobbak között a helyed. A fia pedig fokozatosan magáévá tette ezeket az intelmeket, azonosult velük, s most már ő maga az, aki ezt a tempót diktálja saját magának.

Az is lehet, hogy otthon nem ezt hallotta önöktől, de az iskolában több alkalommal érezhette úgy, hogy hátrább szorítják a többiek, s ezért nem kap elegendő dicséretet, vagy legalábbis annyit, ami megelégedéssel töltené el őt. Lehet az osztályban egy olyan húzócsapat, akik egymást buzdítják az egyre nagyobb eredményekre, kialakult a versenyszellem, s ha már egyszer bekerült az élbolyba, nem szeretne közülük kiesni.

Ha viszont úgy látja, hogy már valóban az egészséges életvitel rovására megy a sok tanulás, akkor lépjen közbe, s próbálja meg más útra téríteni a fiát. Beszélgessen el vele, s mondja el neki, hogy a szellem csiszolása mellett mennyire fontos a testtel is törődni, fejleszteni az izmait, hogy teherbíró legyen, ne teperje le rögtön az első vírus, legyen ellenálló képessége.

A leghatásosabb viszont ezen a területen is a jó példa. Ne mondja a gyerekének, hogy hogyan képzeli el, mennyit tanuljon, mennyit üljön a könyvei felett, s mennyi időt szánjon a sportolásra, hanem alakítsa úgy az életét, hogy az valóban megváltozhasson. Hétvégeken menjenek együtt kirándulni, játszanak, sportoljanak együtt. Egy-egy kirándulás alkalmával is rengeteget lehet tanulni, sok új ismeretre tehet szert. Jöjjön rá arra, hogy a természet is olyan, mint egy nyitott tankönyv, csak meg kell tanulni olvasni belőle. Ezt ugyanis nem az ábécé betűivel írták. Tanuljon meg a fia tapasztalatokat gyűjteni, legyen módja rá, hogy új emberekkel ismerkedjen meg, álljon szóba, s ezt-azt tőlük is megtudhasson, megtanulhasson.

Biztosan hasznára lenne az is, ha valamilyen sportkörbe járna, gyerekek közt lenne, s megtanulhatná, hogy minden játéknak csak úgy van értelme, ha mindnyájan tiszteletben tartják a szabályait, s aszerint játszanak. Hasznos tapasztalat, s ha ezt később át tudja majd ültetni az életbe, nyert ügye lesz.

Sokat segíthet az iskola is. Beszélgessen el a tanító nénijével, hogy ő milyennek látja a fiát, miben látja előnyeit, hátrányait. Mit tanácsol, min kellene változtatni, s mit tud tenni ő azért, hogy ez a kedvező változás mielőbb bekövetkezzen, s mit kell tenniük a szülőknek? Ha alaposan utána jár a dolgoknak, s rájön arra, hogy mi okozta a jelenlegi helyzetet, biztosan megtalálja a módját annak, hogy hogyan lehetne kedvezően változtatni rajta.

Egyet azonban mindig tartson az eszében: ne erőszakkal akarjon pozitív változásokat elérni. Azzal ugyanis nehezen megy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?