A tulipánok országában

Mi, a kórustagok boldogan fürkésztük a tekinteteket, melyek örömöt, hálát sugároztakA szerző felvételeA Firesz Kórus megalapítását senki sem tervezte tudatosan. Gyülekezeti szinten ugyanis Szlovákia-szerte működtek református kórusok, melyek a helyi közösségek egyházi ünnepein és egyéb alkalmain szólaltak meg. Az ötlet, hogy hozzunk létre egy országos méretű kórust, 1997 nyarán született. Ekkor zajlott ugyanis az a nyári énektábor, melyen számos fiatal vett részt az ország számos gyülekezetéből – Kassától egészen Pozsonyig. A kórus munkájának súlypontja azóta is az évente megrendezett nyári egyhetes kórustábor, ezenkívül évenként további 4-5 hétvégén találkozunk. Első pillantásra ez nem sok, viszont a hétvégi összpontosítások intenzitása gyakorlatilag megegyezik egy hetente próbát tartó kórus munkájával. Kórusunk karnagya Berkesi Sándor Liszt-díjas művész Debrecenből, aki Ágh Tibor után lett a karnagyunk. Szolgálatunkat, fellépéseinket elsősorban szlovákiai református gyülekezeteiben végezzük. Külföldi útjaink során Ausztriában, Németországban és Magyarországon jártunk. A hollandiai vendégszereplés mindannyiunkat nagy várakozással töltött el. Az a vágy élt bennünk, hogy minél több embernek énekeljünk, továbbá az, hogy minél többet lássunk abból az országból, melynek csaknem fele a tengerszint alatt fekszik.

Ottlétünk során hat alkalommal énekelhettünk, melyből két szolgálat egy-egy vasárnapi istentiszteleten kapott helyet. Az istentiszteleten a kórus a liturgia kijelölt helyein szólal meg. Annak ellenére, hogy az előadott művek nagy többsége magyarul hangzott el, nem éreztük, hogy hallgatóink csupán az események passzív résztvevői lennének. A felhangzó harmóniák, a ritmus és a dallam pótolták a szöveg nem értésének hiányát. Úgy tűnt, mintha a mű szavak nélkül is el tudná mondani azt, amit akar, azt, ami a küldetése, és amiért ekkora távolságot megtett.

További négy koncertünk (Nuns-peet, Oldenbroek, Lunteren) jellegzetessége az volt, hogy minden alkalommal a helyi kórus is megszólalt, így egy külföldi és egy hazai kórus töltötte be az est programját. Holland testvérkórusaink könnyed, vidám, dallamos énekeit a mi repertoárunk mélyítette Bach kantátarészletével, 16. századi protestáns énekekkel, Ádám Jenő, Maróthi zsoltáraival, valamint Szokolay, Kodály és Gárdonyi feldolgozásaival, melyek mondanivalója épp oly mély és határozott, akárcsak dallamuk. A két kórus összhangja így adott szép, kiegyensúlyozott egészet.

Hallgatóinknak minden alkalommal azzal kedveskedtünk, hogy koncertünk végén elénekeltük a holland himnuszt. Sokan elismeréssel szemükben néztek végig sorainkon, sőt, egyesek be is kapcsolódtak az éneklésbe vagy mosollyal nyilvánították ki tetszésüket. Mi, a kórustagok pedig boldogan fürkésztük a tekinteteket, melyek örömöt, hálát sugároztak. A meglepetés bennünket akkor ért, amikor egy általános iskola felsőtagozatosai előtt szerepeltünk. Mint utólag kiderült, még érkezésünk előtt a tanulókkal röviden ismertették a magyar történelmet, Szlovákia földrajzi fekvését, fővárosát, nevezetességeit, majd a kórus néhány művét hallgatták meg a lurkók a zeneórán, melyeket a honlapunkról töltöttek le a buzgó pedagógusok. Majd a koncertünk végén két pánsípos kislány eljátszotta a magyar himnuszt. Elmondhatom, hogy ilyen kedvességet még sehol sem tapasztaltunk. Most nekünk telt meg a szívünk hálával és csodálattal a csupán néhány évvel fiatalabb barátaink iránt arra gondolva, mennyire tudják tisztelni más nép kultúráját.

Szervezőink úgy intézték, hogy két éjszakát családoknál töltsünk, részben a költségek miatt, részben pedig azért, hogy lehetőségünk legyen bepillantani a hollandok életébe, szokásaiba. Érkezésünk perceiben kíváncsian vártuk, vajon milyen emberek lesznek, akiknél a következő két napot eltöltjük. Sokunkban talán az is felmerült, hogyan fogunk beszélgetni, hiszen a holland nyelvet nem ismerjük. Aggodalmunk azonban már a bemutatkozásnál eloszlott, mivel a háziak rögtön két világnyelvet ajánlottak fel társalgásunk alapjául. ĺgy mindenki kedvére eldönthette, hogy angolul vagy németül szeretné-e folytatni a beszélgetést. A két nyelv szemmel láthatólag nem okozott gondot a hollandoknak. Vendéglátóinkat így aztán szinte minden témáról faggattuk. A háziak vendégszeretetéről tanúskodott az esti borkóstoló, valamint a reggelinél a sajt bőséges kínálata, mely számunkra igazi holland egzotikum volt. Mindannyian megszerettük a „pótcsaládot“, és az ilyen alkalmak végén zajló elmaradhatatlan címcserét senki sem érezte protokollszerűnek. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy a holland mentalitás nagyon-nagyon szimpatikus.