A tükör története

Rengeteg babona, tévhit fűződik évszázadok óta a tükörhöz. De vajon mióta ismerjük, használjuk ezt az érdekes tárgyat? Kinek az ötlete volt, hogy olyan eszközt készítsen, amelybe belepillantva, saját magát látja viszont? Hogyan, miből készültek az első tükrök? Ha érdekel ez a téma, most sok-sok kérdésre választ kaphatsz...

A mai tükör ősét, a „természetes” tükröt már az őskorban is ismerték. És hogy mi volt ez? Nem nehéz kitalálni, hogy a tükröző víz, amelybe belepillantva mindenki megbámulhatja önmagát. A legrégebbi, nem természetes tükröt csiszolt rézkorongból készítették, s az egyik legősibb példányra Susában találtak rá. Ezt az érdekes tárgyat az egyiptomiak is ismerték. Az etruszkok és a rómaiak pedig iparszerűen gyártották. Kezdetben a tükör egyik oldalán csiszolt fémlap volt. Ismerték az ókorban már az üvegtükröt is, de kezdetleges technikája miatt nem vált általánossá.

A középkorban, a 14-15. században főleg fém-: acél-, ezüst- és aranytükröket használtak. Általában ládikában tartották az egyéb használati és piperetárgyak között, ám az előkelőbbek ékszerként is viselték: a férfiak zsebben, az asszonyok pedig övre akasztott láncon. Mivel ezek a fémek sohasem tartoztak az olcsó kategóriába, inkább csak a gazdagok engedhették meg maguknak. Voltak asztalra állítható tükrök is. Az üvegtükör egészen kis méretben készült, mert az üveget a középkorban még csak fúvással tudták előállítani. A forró üveglapra öntötték az ónt, így kapták a tükröt. A tükör művészi elkészítésében különösen Velence vált híressé. A tüköripar azonban különösen akkor lendült fel, amikor Franciaországban a 17. század második felében, XIV. Lajos uralkodása alatt felfedezték az üveg öntését. Ezzel a módszerrel már nagyméretű tükröket is elő tudtak állítani.

És most lássuk a tükör körül elterjedt babonákat, hiedelmeket és tévhiteket! Biztosan te is hallottad már azt, hogy ha a tükör összetörik, az bajt jelent. Ha pedig egy lány törte össze, az még rosszabb, hiszen 7 évig nem megy majd férjhez. Az elterjedt babonák mellett világszerte léteznek hasonlók. Az afrikai zuluk például nagyon félnek a vízbe nézni, mert akkor ott megjelenik a tükörképük, és attól tartanak, hogy azt a krokodil elragadhatja. Az ősi társadalmi viszonyok között élő népek mindenfelé sajátos tisztelettel veszik körül a tükörképet. Ami a tükörben megjelenik, az az ő kultúrájukban nem visszavert fény – hiszen ők erről mit sem sejtenek –, hanem valami jelenés, sőt inkább szellem. Tehát a tükör félelmetes tárgy, mert látszólag benne lakik egy néha-néha (pontosan a belepillantáskor) előbújó, addig alvó alak. Ha a tükör eltörik, ez a szellem bosszút áll a kár okozóján, hiszen ezzel elveszti búvó-, illetve lakóhelyét. A régi orosz babona szerint az a lány, aki az újév első percében – kezében égő gyertyával – belenéz a tükörbe, az a háta mögött meg fogja pillantani a jövendőbeli férjét.

A szépirodalmi művek is rengeteget foglalkoznak a tükörrel és a hasonmással. E. T. A. Hoffmann az egyik novellájában ellopott tükörképről ír. A modern társadalom embere a tükörképben saját vonásaira ismer, az ősi korok, primitív kultúrák embere azonban egy szellemet látott benne megjelenni. Ezért is vált a tükör varázseszközzé, szellemidéző szerszámmá, amelytől a jövendőt kérdezték. Vagyis minél kevesebbet tud az ember a valóság összefüggéseiről, annál inkább felruházza a tényeket félelmetes, képzeletbeli tulajdonságokkal. S minél kevesebbet ért az észlelt jelenségekből, annál inkább módosíthatja, értelmezheti, színezheti azokat a várakozás vagy félelem. ĺgy van ez mostanság is, hiszen mindent ma sem tudunk. (i, he)