A tornyok városa, Prága, egy amerikai fotóművész szemével

Fekete-fehér impresszionista képek, fény-árnyék huncut játéka. Prágai kirakatok, omló falak, félig nyitott házablakok. Apró tárgyaktól nyüzsgő polcok egy híd alatti bazárban.

Ez Rachel Mikos képekben megjelenő, Prágáról alkotott világa, amely a prágai Fraktaly Könyvesboltban volt megtekinthető koraőszig a Bethlem templom mellett. Rachel Mikos magyar irodalmat fordít angolra, és amerikai folyóiratokban publikál. A cseh folyóiratok pedig a fényképeit közlik. Rachel a gödöllői fordítótábor rendszeres résztvevője. Kanadában született, 1978 óta New Yorkban lakott, 1998-tól pedig Prága az otthona. Képzőművészetet tanult, diplomája van róla. A Károly Egyetemen magyar és tibeti órákat látogat, a felvételi, amit nagy kihívásnak tart, még előtte áll. A magyar irodalom mellett a távol-kelet világa keltette fel leginkább az érdeklődését, ám tanára, Tenzin, a tibeti lektor a nyáron megbetegedett Prágában, nem tudta megszokni az éghajlatot, az élettempót, vagy az ételeket. De kisebb-nagyobb kihagyásokkal tanít, mondja Rachel, és boldogan vezet a képei közt a galériában.

Házfalra hulló árnyékok, szoborcsonkok, szimmetrikus épületrészletek, híd alatti, árvíz mosta, leszakadt plakátok. Öt év terméke. Annyira megihlette őt Prága, hogy hangulatait meg akarta őrizni, és másoknak is meg akarta mutatni a saját Prágáját. „A Libeň-híd alá jártam egy régiségkereskedésbe, onnan származik a képek egy része, – meséli. – Nézem a fakó cserépedényeket, az öreg könyveket, a régi lámpákat. A bazár az árvíz ideje alatt víz alá került, folytatja. Főztem és sütöttem a tulajdonosainak, hogy beengedjenek, és szabadon fényképezhessek.

Sokszor süteményekkel kínáltam őket. Prágában megszokták már az emberek, hogy fényképezik a boltjaikat, egyáltalán nem szokatlan számukra, annyi itt a turista. Pesten azonban, amikor az egyik piacon fényképeztem, megijedtek – Prágában azonban ilyesmi nem történt még velem – mondja.”

A képek hosszú papírokra ragasztva lógnak a talajig. Régi csehországi térképek, mutatja a képek hátoldalát, egy antikváriumban vette őket. Az egész lakása tele van régi térképekkel. Tűzveszély áll fenn nála, mondja nevetve.

„A férjem segítségével állítottam ki a képeket, aki szintén amerikai, de itt doktorál cseh szakon, és a sajtóirodában dolgozik. A könyvtár helyet biztosított nekem, de magamnak kellett berendezni, megszervezni a kiállítást. Nem akartam egyszerű kereteket, hát a térképes megoldást választottam.

Ebben a pincehelyiségben nehéz is lett volna a falra akasztani a fényképeket a ferde falra. Azt a benyomást akartam kelteni, mintha megrongált, restaurált épületfalak előtti állványokon lógnának, hiszen sok kép az árvízhez kapcsolódik. Egy lepedővel lefedett állvány kísértetiességet ad az épületnek, és ezt a hatást akartam a kiállításommal is elérni.”

Üzletek kirakatai reklámokkal. Udvarhelyiség ócska bútorral. Mintha múlt századokba csöppentünk volna: a fekete-fehér szín a régmúltba röpít minket, holott a jelen mutatja nekünk csupán régi orcáját.

A képek között vízhez, árvízhez kapcsolódó versrészletek szerepelnek, pl. Babits Mihálytól az Atlantisz: „... látok száz szép halavány színt kéken a víz remegő üvegén át / és látok egy elsüllyedt várost, félig leomolva, némát...” és Szép Ernőtől az Esőcsepp: „Elkezdett esni, és esőt leső / Szemen alá pattant egy csepp eső / Egy cseppet sem harangszom érte, sőt / Köszönöm szépen ezt a csepp esőt / Amint gurult, behúnytam a szemem / Oly rég nem sírtam édes istenem.”

És ezek angol és orosz fordítása, illetve angol és orosz szerzők versrészletei. A terem elrendezése is a sodró árvízet sejteti: a földön öreg kofferok, dobozok, akták hevernek össze-vissza. Mintha árvíz vonult volna végig a galérián.

Igen, fény-árnyék huncut játéka, fényképeken tükröződő világ. A tükröződés egyébként több képen megjelenik: ablaküvegeken, kirakatokon visszafénylő külső világ, homályosan átsejlő belső történések. Festmények közt szomorkodó tükör, benne festmények.

A fő motívumok a falak és a kirakatok, a bazár tárgyai. A képek 450 cseh koronáért megvásárolhatók, kétszáz koronát az építészeti archívum kap.

Rachel reméli, hogy a Nobel-díj után megnő a magyar irodalom iránti érdeklődés a nagyvilágban. „Amint kissé jártasabb leszek a cseh nyelvben, csehből is szeretnék fordítani – vallja be. – A férjemmel is úgy ismerkedtünk meg Amerikában egy fordítási konferencián, hogy Nezvalról kezdtünk el beszélgetni.” Akkoriban Rachelnek még grafikus üzlete volt New Yorkban. Most pedig főállású anyuka, fényképész és fordító. A jövőben újabb kiállítást tervez, ahol a montázstechnika még inkább előtérbe lép. Sok sikert kívánunk hozzá.