A szebb jövőért, a tiszteletért

Mindez valóra válásához nem elég egy ember akarata. Ahhoz, hogy valami igazán értékeset alkothassunk sok segítő kézre van szükség, nem önzőségre és kapzsiságra. Személy szerint az uniós csatlakozástól segítséget várok, és próbálok optimista maradni ebben a farkastörvények uralta, megmérgezett világban. Csak reménykedni tudok és bizakodni, hogy a sok kreatív ember „gon-dolatainak” megvalósítása célba ér.

Nekem is van elképzelésem egy szebb jövőről, amit véghez vinni „talán” nehéz lenne, de léteznek még olyan emberek, akik azt tudják mondani„ igen”.

Hogy mit is szeretnék? Mi az elképzelésem?

A valóság kiábrándító – magas a munkanélküliség, a szegény emberek még szegényebbek lesznek. Az árak szaladnak az ég felé, de a fizetések csak maradnak. (Sőt, nem meglepő, ha csökkennek.)

A mezőgazdaság? Hát igen! Kritikus válságot él meg. Támogatni kéne a mezőgazdasági szövetkezeteket, és nem sorsukra hagyni. Bebiztosítani a megfelelő körülményeket: munkagépeket, eszközöket, alapvető higiéniai feltételeket.

A felvidéki alföldek jó minőségűek, termékenyek. A megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket meszszire kell elszállítani, hogy aztán konzerválják őket. Ezért kellene a közelben is konzervgyárakat létesíteni. Ezzel az eljárással is csökkenthetnénk a munkanélküliek számát. A szövetkezetekben dolgozó embereket a jó munkáért jutalomban részesíteném, ugyanúgy, mint más munkahelyek szorgalmas dolgozóit.

Köztudott tény, hogy sokszor nagy anyagi károkat okoznak az árvizek akár a mezőgazdaságban, akár az emberek és a természet vagyonában. Előnyös lenne, ha nagyobb figyelmet szentelnének a gátak megfigyelésének, a töltések rendszeres ellenőrzésének. Időben kell az óvintézkedéseket megtenni. Sokszor nem csak az ellenőrökkel van baj, hanem azokkal a személyekkel, akik nem törődnek a hibák kijavításával, illetve jelentőségével. Akik felfogják ezt, bizony tartanak a bősi gát romlásától is. Sajnos ma már minden nagyon pénzfüggő.

A gátak után nézzük meg a családok és a fiatalok helyzetét. A fiatal pároknak nagyon nehéz külön életet kezdeni. A fő probléma neve: a lakás. Jó lenne családias hangulatú bérlakásokat építtetni, amik megfizethetők a kevésbé vagyonos emberek számára is. A családokat jobban kéne támogatni.

A fiatalok szeretnének elhelyezkedni, de mivel még nincs gyakorlói időszakjuk, nem tudnak mit felmutatni. Én egyszerűen nevetségesnek tartom azt, hogy az ember hatvanéves korában vonulhat nyugállományba. A mai helyzetben a kétkezi munkás már így is túl van terhelve. Merész kérdés: egyáltalán megéri ezt a kort? Sorolhatnám még a problémákat, de inkább a másik oldalát választom a dolgoknak. Engedjük szabadon fantáziánkat, lehet, hogy valaki segít megvalósítani álmainkat.

Építtetnék egy üdülőközpontot is a Duna mellett, valahol itt a Komáromi járásban. Ez a hely közel lenne egy faluhoz, de a Duna árterén kívül feküdne.

Kis faházakból állna, amik stégeken ágaskodnának. A házikókba lépcső vezetne fel. A lépcső alját és a stégek közti talajt sziklatörmelékek borítanák, s helyenként cserepes növények díszítenék a kőrengeteget. Minden házikóban lenne zuhanyzó és illemhely. Lenne egy főépület, ahol egy csárda üzemelne. Az épülettől nem messze egy szabadtéri színpad és egy jól megtervezett kellemes hangulatú tábori tűzhely helyezkedne el. Az üdülő területére utacska vezetne, amelyet kis fagerezdekből összeállított kerítés szegélyezne.

Mindehhez tartozna egy csónakház. A napi programok között szerepelne a csónakázás a Kis Dunán, gyalogtúra, a környék felfedezése, kerékpártúra stb. A programból mindenki saját ízlésének megfelelően választhat. Az üdülőket lovas és íjászbemutatókkal varázsolnánk vissza a nomád élet hagyományaiba. Este pedig élőzene mulattatná a szórakozni vágyókat.

Nagy kérdés, mi legyen a híres falfirkászokkal. Az emberek többsége felháborodik a házak, épületek falára festett képek láttán. A fiatal körében közkedvelt kifejezési mód, csak néha nem a megfelelő helyen. Ha megtehetném, az üdülőtől nem messze sorfalakat építtetnék, s itt a fiatal tehetségek, próbálkozók kiélhetnék művészi vágyaikat. Szabadon „raj-zolgathatnának”. A firkákról fotókat készítenék, s az épület bejárata előtt egy nagy plakáton összegezném őket, így megörökítve a műveket.

Versenyeket rendeznék, s a legjobb falfirkászok mindig továbbjutnának egy következő fordulóba. A díj a nyertesnek egy saját óriásplakát elkészítése lenne, amit országszerte kiragasztanának az utak melletti palánkokra a szerző nevével, a mű címével, s egy üzenettel az embereknek. Az extrém sportokat kedvelő fiataloknak is létesítenék olyan építményeket, terepeket, ahol gyakorolhatnak.

A Duna vidéke gyönyörű látvány. Természetes szépségével lenyűgöz, és misztikusan hat az emberi érzékszervekre. Bárcsak valóra válhatna ez az álom, s megoldódnának a felsorolt problémák. Lehet, hogy túl sokat várok a csatlakozástól. Én már akkor is boldog leszek, ha az emberek tisztelni fogják egymást.