A rátóti szörny szót kér

Magyarország legrokonszenvesebb rappere. Ő minden idők legnépszerűbb és legközkedveltebb előadója, akit a többi rapper is tisztel és elismer. Gyulafirátóton él. Ebből már kikövetkeztethető, hogy a Sub Bass Monster művésznévre hallgató fiatalember Máté Szabolcs. Új albumáról először az Új Szónak nyilatkozott.

„Sokkal többet kellett hajtanom, dolgoznom, mint másnak. Szép lassan kerültem be a köztudatba.”A szerző felvételeNégy éve nem adtál ki albumot. Nem volt mondanivalód?

Kicsit elegem lett a pörgésből... Visszatértem a nyugis, vidéki élethez, mert túlhajszoltam magam. Ötven fellépésem is volt havonta, így nem igazán maradt időm semmire. Igazán jó számokat pedig csak úgy lehet készíteni, ha feltöltődik az ember és ahhoz élni kell...

Kész van már az új album?

Az album már teljesen készen van, s ha minden jól megy, hamarosan a boltokba kerül a kislemez, amely a címadó dalt és még néhánynak a remixék is tartalmazni fogja. Az album a Sub Bass Monster nevet viseli majd. ĺgy egyszerűen, mert még nem rögzült az emberekben. A szomszédom például Samsung Busternak hív. A maxi borítófotóját is magam csináltam, hogy a hecc kedvéért más név ne is kerüljön képbe.

Zeneileg mennyiben lesz más az előzőeknél?

Megmaradtam a már bevált „szabis” hangzásnál, ha van ilyen. Különben több rap-stílus lesz hallható. Az undergroundtól kezdve a mainstreamon át egészen a gangster-rapig minden megtalálható. Egyfajta egyveleget szeretnék. Természetesen nem maradnak el a kisebb utalások az előző lemezeken hallható dalokra.

Mesélj valamit az új dalokról?

A címadó dal a bemutatkozásom. Elmesélem, hogyan születnek a becenevek, mennyire fontos egy ember életében, hogy megjegyezzék, s figyeljenek rá. Minden előadónak volt egy ilyen lemeze. Rendszerint ez az első szokott lenni. Nálam ez a harmadik. Örülök, hogy most jövök ki az új albummal, hiszen rengeteg időm volt dolgozni a dalokon. A Sebességmámor című számom egy éjszakai autózás után pattant ki a fejemből. Nagy sebességgel hajtottam az autópályán és eszembe jutott. A lassú tempójú dal remekül illik az éjszakai vezetéshez. Az autóban szóló lassú dal és az elsuhanó táj szépen kiegészíti egymást, egy érdekes hangulatot áraszt.

A rapperek általában a fővárosból kerülnek ki. Vidékiként mennyire volt nehéz az áttörés?

Sokkal többet kellett hajtanom, dolgoznom, mint másnak. Szép lassan kerültem be a köztudatba. Aztán nem volt megállás. A sztárok világáról azt hittem, hogy csillogás az egész, nem csinálok egész nap semmit, csak ülök... Néha kimegyek az erkélyre, integetek az embereknek. Aztán állandóan fellépésekre járok...

A névválasztás sem volt a legszerencsésebb.

Ez a név utal a műfajra, az alacsony termetemre, a szörnyeteg pedig csak egy vicces utalás magamra. Csupán önirónia. Az emberek persze komolyan veszik és félreértik, ezért a további félremagyarázásokat megelőzendő döntöttem úgy, hogy magamról nevezem el a lemezt.

Az eddigiek nagyon őszinték, tiszták és egyszerűek voltak. Most találtál magadra?

Az eddigiek és ez az új album is rólam, a velem vagy a környezetemben megtörtént eseményekről szól. Csak őszintén. Ez a védjegyem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?