A jó munka dicséri mesterét.
A párkányi Magán Szakközépiskola nemzetközi díjözöne
A jó munka dicséri mesterét. Ez az állítás különösen igaz a párkányi Magán Szakközép- iskola tanulóira és tanáraira.
Az iskolában 116 diák tanulja jövőbeli szakmáját nagyszerű körülmények között, vendéglátó (szakács, pincér) és fodrász szakon sajátíthatják el majdani mesterségük alapjait.
Kiváló szakemberek keze alatt eredményes munkát végeznek. Bizonyítják ezt azok a díjak is, melyeket különböző versenyekről hoznak.
Azt mondják, gyakorlat teszi a mestert. Főleg a mi szakmánkban, melynek neve vendéglátó szak. Nem csak jó szakácsnak kell lenni – szükséges a szakma szeretete, jó kézügyesség, udvariasság, fegyelmezettség és összehangoltság. És ha mindez megvan, adott az esély élni vele.És büszkén mondjuk, hogy idén áprilisban részünk volt egy igazi sikerben. Jelentkeztünk egy nemzetközi szakmai versenyre, melyet Verőcén rendeztek 22 csapat részvételével. A verseny feltételei szigorúak, a feladatok igényesek voltak. Pontosan megszabott nyersanyagból kellett előállítani két komplett ebédet. Beleértve az előkészítést, pl. halfilézés, előétel, főétel, sütemény – az elkészítéstől a tálalásig. Az első feladat sült ételek, a második a főtt ételek voltak, melyeket bográcsban, roston, grillen, tárcsán, csikósparhelten megszabott idő alatt kellett elkészíteni.
Maga a grillezés szórakoztató ételkészítés. Igazi varázsa van, de nem mindegy, hogy baráti körben készítjük az illatos sülteket, vagy egy szigorú zsűri szeme láttára, melynek tagjai mindent pontoznak: az étel minőségét, esztétikai kivitelezését, a sátor tisztaságát, a hagyományőrzést.
Mindkét étel elkészítése igényes volt, és nemcsak a tudásunkat, kézügyességünket kellett bizonyítanunk, hanem szükség volt az önfegyelemre, jó modorra és az összhangra. Mesternőink szigorúsága és ügyessége teljes egészében ránk ragadt, és meghozta gyümölcsét. Az eredmény talán túlszárnyalta várakozásainkat is. Mi vittünk el minden figyelemreméltó díjat:
Főtt ételek kategóriában: 1. hely – aranyérem
Sült ételek kategóriában:1. hely – aranyérem
Összetett verseny: 1. hely – aranyérem
Különdíj – Legjobb sült főétel
Fődíj: VÁNDORKUPA megszerzése
És még egy kis ráadást is: a zsűri elnöke meghívott bennünket az elkövetkező egri versenyre, mint a mostani verseny legsikeresebb csapatát. Talán ugrálnunk kellett volna örömünkben, de mi könnyeket hullattunk – igazi könnyeket.
Hálás köszönetünket szeretném kifejezni mindazoknak, akik felkészítettek bennünket és bíztak bennünk! Köszönjük mesternőinknek, Bottyán Szilviának és Baranyai Máriának a becsületes munkájukat, köszönjük a tudást, amit sikerült belénk táplálni, az apró fogásokat és a munka szeretetét. Köszönjük a támogatást, a belénk vetett hitet és bizalmat.
A versenyek mellett részt veszünk különböző társadalmi eseményeken is. Itt végzett munkánkért dicséretek sokaságát kapjuk, s mindig visszahívnak minket.
Az igazgatóság a pedagógusokkal együtt igyekszik megtartani az iskola arculatát, a családias légkört, és növelni a színvonalat, amit a diákok nevében is nagyon köszönünk.
Cyntia, Alexandra,
Nikolas és Patrik,
a verseny résztvevői
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.