A huligánok szabadon játszanak

A zene huligánjai ismét a reflektorfénybe kerültek. A Hooligans nemrég jelentette meg Vírus című albumát. Már aranylemez! A győri fellépésük előtt Kis Endivel, a zenekar dobosával beszélgettünk.
A legújabb lemezetek a Vírus címet viseli, a borítón halálfejek láthatók.

A zene huligánjai ismét a reflektorfénybe kerültek. A Hooligans nemrég jelentette meg Vírus című albumát. Már aranylemez! A győri fellépésük előtt Kis Endivel, a zenekar dobosával beszélgettünk.

A legújabb lemezetek a Vírus címet viseli, a borítón halálfejek láthatók. Ez egyfajta fricska, vagy ennek mély szociológiai jelentése van?

A Hooliganstől távol állnak a mély szociológiai dolgok. Ez természetesen egy fricska. Számos címet kipróbáltunk, végül emellett döntöttünk. A zenekar az örömteli, felhőtlen szórakoztatást tarja a legfontosabbnak, és azon vagyunk, hogy az igazi rock and rollt beoltsuk az emberekbe. És nagyon jó fogadtatást kapott az album.

Szakítottatok a hagyománnyal ami a klipforgatást illeti. Eddigi videoklipjeiteknek volt történetük, a Szabadon c. dalra készültnek azonban nincs.

Valóban. S ez szándékos. Megfigyeltük, hogy a rajongóink azt szeretik, ha zenélünk, a cselekmény mellékes, ezért a legújabb videoklipünkben erre helyeztük a hangsúlyt. Számunkra nagy elégtétel, hogy a legfontosabbra figyelnek.

Azért ehhez több is kell puszta zenélésnél. Adnotok is kell. A dalok egy előre meghatározott koncepció alapján íródnak, vagy azért van beleszólásotok?

A dalaink hűen tükrözik a világunkat, az életfelfogásunkat, s azt, ahogyan mi a zenét, az igazi rock and rollt felfogjuk. Jó lenne, ha a zenekar a továbbiakban is tartani tudná ezt a szintjét. Sőt! Ha lehet, akkor talán még jobbá válna.

Az új albumotokon a lazaság, a buli és a nők iránti szeretetről daloltok.

Mert ebből áll az életünk. Mi nem kommersz dolgok miatt zenélünk. Csupán mert szeretünk. És minden egyes koncerten maximálisan szórakozunk. Addig jó, amíg megmarad egyfajta hobbinak.

Sokszor hangoztatod, hogy ez igazi rock and roll. Ennyire nem ismerik az emberek?

Az embereknek téves elképzelésük van a jó zenéről, a valódi értékekről, mert megfertőzték őket a gagyi Kozsó-félék. Mi teljesen elítéljük a playbacket. Hiszen hogyan is lehetne igazi hangulatot teremteni, ha közben nem izzadunk meg? A tátogás nem nekünk való.

Mégis elvállaltatok egy fellépést a „hakni-hajón”.

Szerettük volna bebizonyítani, hogy mindenhová eljutunk. De egy idő után rájöttünk, hogy a mi közönségünk nem kedveli ezt a fajta előadásmódot. Ez örömmel tölt el.

Megalakulásotok óta lassan tíz év telt el. Változott valamit a rajongóitok korosztálybeli összetétele, vagy veletek „öregedtek”?

Szerencsére azok az emberek, akik a kezdeteknél velünk voltak, kitartottak mellettünk. Tehát valószínűleg nem akkora változáson mentünk keresztül. Másrészt azt vettük észre, hogy egyre fiatalabbak járnak el a bulijainkra. Egyre többen szeretik az igényes zenét.

Közrejátszhatott ebben az énekversenyek felbukkanása is?

Nyilván, hogy ezeken keresztül eljutott az emberekhez valami. Meghallották, milyen az élő zene, az éneklés, s most már eszerint osztályozzák az előadókat. A zenekar népszerűsége minden híresztelés ellenére növekszik.

Nem volt ez mindig így, hiszen, ha jól tudom, volt olyan időszak, amikor azt fontolgattátok, hogy abbahagyjátok.

Minden zenekar életében eljön az a pillanat, amikor a szétesés közelébe ér. De szerencsére sikerült összeszednünk magunkat, s ismét megleltük a rock and rollt.

Melyik volt az a pont, amikor már sikerről beszélhetünk?

Volt egy televíziós műsor. A Dalnokok ligája. Ekkor az emberek megismertek minket és a zenénket.

Egész nyáron koncerteztek. Van idő pihenésre is?

Számunkra a zenélés jelenti a kikapcsolódást. Ha kiállunk a színpadra, minden megszűnik körülöttünk, s csak arra koncentrálunk, hogy egy hatalmas bulit csapjunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?