A felkelő nap országában éltem

A japánok vallásának kézzelfogható mivolta két sarktételen nyugszik. Tisztelni kell a természetet, s tisztelni kell a családot. Ez a kettő mélyen él bennük. A japánok számos ünnepet tartanak, minden városnak és falunak megvan a maga rendezvénysorozata. A történelmi kosztümök, a zene és a rituálé fontos szerepet játszik, elősegítve a japán kultúra gazdag hagyományainak továbbélését. Az ünnepségek többsége vallási fogantatású, de rendszerint harsány események vidámsággal, szakéivással (rizspálinka) és sok-sok nézővel.

A cseresznyevirágzás-ünnepségeket – amit japánul hanaminak neveznek – az egész országban megrendezik. A virágzásnéző eseményeket különböző időpontokban tartják, a virágzás eltérő idejének megfelelően. A televízió helyi időjárás jelentései előre közlik a virágnyílás várható idejét. Az észak-dél irányban hosszan elnyúló szigetsor déli részén már tombol a tavasz, amikor az északi és nyugati országrészekben még hófúvások vannak. Külön esemény a cseresznyevirágzás nyomon követése a tévében. Ezt azért kell időben tudni a közönségnek, hogy felkészülhessen a „virágnézéssel” egybekötött piknikre. A képernyőn márciustól kezdődően a szigetsor hosszában délről északra egyre feljebb kúszik a vonal, ami azt jelzi, hogy az alatta levő területeken már kinyíltak a cseresznyevirágok. Ha már elért mondjuk április elején Oszakáig, akkor a 600 kilométerre északra levő tokióiak számíthatnak arra, hogy pár napon belül kitör a tavasz náluk is, azaz kinyílnak a cseresznyevirágok, amelyek Japánban a nemzeti szimbólum rangjára emelkedtek. Az első tavaszon, amit megéltem az országban, előre örültem, hogy mennyi cseresznyét lehet majd enni. Csakhogy ezek a gyönyörűen pompázó cseresznyefák ehető termést nem hoznak! ĺgy aztán nagy csalódással láttam a zöldségesnél, hogy a májusban-júniusban kirakott cseresznye nem elég, hogy nagyon drága, de még ízetlen is! A cseresznyevirágok nagyon érzékenyek, finomak, ezért csak pár napig élvezhető a virágba borult fasorok látványa. Ezt a pár napot a japánok alaposan kihasználják. Ha valaki a családjával nem megy el hétvégi programként egy közeli, virágba borult parkba ünnepelni, akkor az azért van, mert majd a munkatársaival, a kollégáival, azaz szervezetten vonul ki a virágnézésre. A japánok számára a múlékony dolgok szépek, a maradandók pedig nem. Az ízlés és a divat az évszázadokkal együtt változik. A japánok büszkék több évszázados történelmükre, és köti őket a hagyomány. Azonban úgy gondolják, hogy az alkalmazkodás a tradíció része: szép dolog úszni az árral, erényes dolog a megbocsátás, bölcs dolog tudni, hogy minden csak átmeneti.

A japán irodalom kulcsfontosságú része az emberi lét múlékonyságával és a világ átmeneti állapotával foglalkozik. Mindennek a cseresznyevirág (szakura) az igazi megtestesülése. A csodálatos virágok (finom, csodaszép fehér-rózsaszín szirmok) minden tavasszal a földre hullanak. A szirmokat összesöprik, aztán a virágnak többé nyoma sincs. A szépségből csak az emléke marad. A „hadd vigye el a víz” kifejezés – a nyugati „ami elmúlt, elmúlt” közmondás megfelelője – az elkerülhetetlen változások elfogadására utal. Ez persze nem jelenti azt, hogy a japánok belenyugvóak lennének. Hihetetlenül szentimentálisak, a legnépszerűbb történetek és filmek mind a reménytelen szerelemről és összetört szívekről szólnak – tehát a belenyugvás nehézségeiről. A japánok mégis elfogadják a változást, mert a szívük mélyén tudják, hogy semmi sem örök