Értékes könyvadományt vehetett át a hét elején a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar nyelv és irodalom tanszéke a Duna Televíziótól.
A Duna TV jóvoltából
Renge Csilla, a televízió PR irodájának vezetője elmondta, a Duna Televízió 12 évvel ezelőtt elsősorban azért jött létre, hogy égi összeköttetést jelentsen az összmagyarság számára. Felelősséget érezve a határon túli magyarság sorsáért, kötelességének érzi az identitástudat erősítését, az anyanyelv ápolását, ez utóbbi célokhoz pedig nemcsak színvonalas műsoraival, hanem egyéb eszközökkel is hozzá kíván járulni. Ennek szellemében eddig mintegy 800 ezer könyvet adományozott a határon túli oktatási intézmények számára.
Szeles Pál kereskedelmi igazgató jelképesen a lexikon Pozsony címszavából idézett. Az adományozó levelet Asbóth József bemondója és műsorvezetője olvasta fel, és tolmácsolta a televízió jókívánságait. Beszédében kiemelte az írott szó jelentőségét az önazonosság megőrzésében és a nyelv megmaradásában.
A tanszék pedagógusainak, oktatóinak és hallgatóinak nevében Dušík Anikó tanszékvezető és Grendel Lajos oktató köszönte meg a támogatást. Dušík Anikó elmondta, a pozsonyi magyar tanszék ugyan nem versenyezhet önálló magyar karral és egyetemmel, a feladatának – a színvonalas tanárképzésnek – maradéktalanul eleget tehet, ha rendelkezik a megfelelő eszközökkel, mint amilyen egy gazdagon kiépített könyvtár. Grendel utalt rá, a pozsonyi magyar tanszékről – fennállása óta – számos alkotó személyiség került ki. A tanszék életében mindig is a tudományos szemlélet volt a meghatározó volt, igyekeztek a politikai befolyást kiszűrni. A jelenlegi infrastrukturális nehézségek megoldásában nagy segítséget jelent a Duna Televízió adománya, hiszen a tanszéki könyvtár folyamatos fejlesztése és bővítése elengedhetetlen a hatékony képzés érdekében. Az adományozási ünnepségen a tanszék képviselői és diákjai mellett részt vett Anton Eliáš, a bölcsészkar dékánja is. (ervé)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.