Tűzoltók mentették ki a vatikáni liftben ragadt Ferenc pápát

Ferenc pápa

Huszonöt percig tartott, amíg a tűzoltóknak sikerült "kiszabadítani" Ferenc pápát az egyik liftből, amelyik beragadt - mondta el maga az egyházfő vasárnap a Szent Péter téren. 

Ferenc pápa elnézést kért az őt váró hívőktől, hogy késve, pár perccel 12 óra után érkezett meg az apostoli paloták térre néző ablakába, ahonnan pontban délben szokta elmondani vasárnapi beszédét. 

A pápa elmesélte, hogy azért késett, mivel beragadt az egyik vatikáni liftbe. Huszonöt percig tartott, amíg sikerült elhagynia a felvonót. A beszámoló szerint a lift áramkimaradás miatt állt le hirtelen, pont amikor Ferenc pápa a liftben tartózkodott. 

Az egyházfő köszönetet mondott a tűzoltóknak, akik kisegítették őt a liftből. 

Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-házban lakik, de több imádságot és beszédet az úgynevezett pápai lakosztály Szent Péter térre néző ablakából mond el a téren tartózkodóknak. Az apostoli paloták utolsó emeletén található lakosztályba lift viszi fel a pápát, ez a felvonó állt le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?