Olcsó hitel pedagógusoknak

Alig egy hét áll még a pedagó-gusok rendelkezésére, hogy benyújtsák hiteligényüket a Művelődéstámogató Alaphoz. Újdonság, hogy év elején is lehet kölcsönért folyamodni. Korábban csak évente egyszer, szeptember végéig lehetett próbálkozni, idén azonban már három határidő közül lehet választani.

Alig egy hét áll még a pedagó-gusok rendelkezésére, hogy benyújtsák hiteligényüket a Művelődéstámogató Alaphoz. Újdonság, hogy év elején is lehet kölcsönért folyamodni. Korábban csak évente egyszer, szeptember végéig lehetett próbálkozni, idén azonban már három határidő közül lehet választani. Az első február 28.

A Művelődéstámogató Alap (FNPV) főiskolai hallgatóknak és pedagógusoknak nyújt hitelt, és főleg az utóbbiak részéről rendszerint óriási az érdeklődés, a kereslet általában túlszárnyalja a kínálatot. Az FNPV által nyújtott hitelek egyik legnagyobb előnye az alacsony kamatláb, hátránya pedig az, hogy nem igényelhető egész évben bármikor. Korábban csak egyetlen határidő – szeptember 30. – létezett, és aki lekéste ezt a dátumot, egy évet kellett várnia, hogy ismét benyújthassa igényét. A pedagógusok ezt többször nehezményezték, míg végül az oktatásügyi minisztérium kidolgozta a vonatkozó törvény módosítását, mely egyebek mellett több határidőt vezetett be – most már évente háromszor lehet kölcsönért folyamodni: február 28-áig, június 30-áig és október 31-éig.

A törvénymódosítás nemcsak a határidők számát bővítette, hanem a kamatlábat is emelte. Azelőtt évente lefaragtak a kamatlábból: 2013-ban 4,1% volt, ami 2016-ra fokozatosan 0,89%-ra csökkent. Most viszont törvényből kifolyólag 3%, ami a 0,89%-hoz képest ugyan nagy ugrás, viszont még mindig előnyösebb a bankok által nyújtott kamatlábaknál. A kereskedelmi pénzintézetek által kínált szabad felhasználású kölcsönök kamatlábai 6-7 %-nál kezdődnek.

Az oktatási tárca megerősítette az FNVP által nyújtott hitelek szociális jellegét is. Bővítették azoknak a szociális jellegű feltételeknek a körét, melyek alapján előnyben lehet részesíteni az igénylőket. Lehetővé vált, hogy ha valaki munkanélkülivé válik, vagyis amíg szerepel a munkaügyi hivatal nyilvántartásában, halasztást kaphat, azaz ez idő alatt nem kell törlesztenie a hitelt. Az új feltételek értelmében a kölcsönt igényelhetik azok a főiskolai pedagógusok is, akik a kérvény benyújtásának határidejéig nem töltötték be 35. életévüket.

Az FNPV-től nemcsak a pályakezdők, hanem az összes pedagógiai alkalmazott vehet fel kölcsönt, de az iskolák nem pedagógiai alkalmazottai – például a gondnok, a könyvelő, a szakácsok, a takarítónők stb. – nem jogosultak rá.

A legkisebb egyszerre igényelhető tétel 1000 euró, a legmagasabb összeg 15 ezer euró. A tapasztalatok szerint a tanárok leggyakrabban 3–5 ezer eurót kérnek. Korábban 5000 euróig nem volt szükség kezesre, ezt az összeget 3000-re csökkentették. Vagyis jelenleg 3000 euróig nem kell kezes, és szabad felhasználású hitelről van szó. Ennél magasabb összeg esetében azonban már szükség van egy kezesre, 10 ezer felett pedig a pénzt csak meghatározott célra lehet fordítani. A pedagógushitelt többször is fel lehet venni, ám egy személy számára összesen legfeljebb 30 ezer eurót hagyhatnak jóvá, a kezdő pedagógusként felvett kölcsönt ebbe nem számolják bele.

A pedagógushitel céljából 2,4 millió eurót különítettek el az állami költségvetésből, ami 100 ezerrel több, mint az előző évben. A február 28-áig benyújtott hiteligényekre 600 ezer eurót fordítanak. A júniusban benyújtott kérvényeket ugyancsak 600 ezer euróból fogják kielégíteni, s a legnagyobb összeget, 1,2 millió eurót majd ősszel osztják szét, az október 31-éig benyújtott kérelmek alapján. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?