Nyugdíj mellett is kell a kereset

<p>Sokan a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznak. Egyesek azért, mert még nem akarnak tétlenül élni, a legtöbben viszont azért, hogy javítsanak a anyagi helyzetükön.&nbsp;</p>

A nyugállományba vonulás után ugyanis jelentősen csökken az idősek jövedelme. Összeállításunkban a nyugdíj melletti munkalehetőségekkel, azok előnyeivel és az esetleges korlátozásokkal foglalkozunk. A Szociális Biztosító adatai szerint áprilisban az átlagnyugdíj 408 euró volt: 2015 első negyedévében az átlagbérek 880 euró körül mozogtak, az átlag nyugdíj tehát ennek a 46,4%-a. Számos nyugdíjas van szegénységi kockázatnak kitéve, a kormány ezért is vezette be a minimálnyugdíj intézményét, mely júliustól lép életbe. A szociális ügyi minisztérium előzetes becslései szerint mintegy 75 ezer idős személy járandóságát fogják törvényből kifolyólag kiegészíteni úgy, hogy elérje a most jóváhagyott minimálnyugdíj szintjét: aki legalább 30 év biztosítási időszakkal rendelkezik, annak a nyugdíja júliustól legkevesebb 269,50 euró lesz. Jelenleg a kisnyugdíjasok járandóságát a rászorultság mértékétől függően a szociális ügyi hivatal toldja meg szociális segéllyel. Sok idős személy nincs felkészülve ekkora bevételkiesésre, ezért inkább a nyugdíjkorhatár elérése után is tovább dolgoznak. Minden cent jól jön, ám idős korban a munka nem csak a pénzszerzésről szól. A nyugállományba vonulás után az időseknek hirtelen sok szabadidejük lesz, amivel nem mindenki tud mit kezdeni. Aki egész életében emberek között dolgozott, öreg korára sem akar a négy fal között tétlenül ülni – a szociális kapcsolattartás az ember számára az élet minden szakaszában nagyon fontos. Ezért egy-egy alkalmi vagy részmunkaidős munka azok lelki egészségének is jót tesz, akik anyagilag nincsenek ráutalva a nyugdíj melletti munkavállalásra. A munka előnyeiMinden dolgozó nyugdíjas jogosult bizonyos kedvezményekre. Ők is fizetik a társadalombiztosítási járulékot, ezért a juttatásokra is jogosultak. A nyugdíj melletti munka legnagyobb előnye, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után szerzett társadalombiztosítási időszak alapján a Szociális Biztosító átszámolja az idős személy járandóságát. Ha olyan emberről van szó, akinek a nyugdíjkorhatár elérése után is volt társadalombiztosítása (még utána is dolgozott), először kiszámítják, a nyugdíjkorhatár elérésének pillanatában milyen járandóságra jogosult, majd az utána ledolgozott időszakot külön értékelik, és a kettőt összeadják. Ha valaki utána ismét munkába áll, s így újabb biztosítási időszakot szerez, évente egyszer kérheti a járandósága átértékelését – a biztosító mindig az új biztosítási időszak alapján kiszámított összeggel megtoldja a havi járadékot. Korábban ezt kérni kellett. Idén januártól, a biztosító már automatikusan megteszi, az emelést már nem kötik a társadalombiztosítás megszűnéséhez. A dolgozó nyugdíjasok járandóságát akkor is átszámolják, ha még tart a munkaviszonyuk. Az emelés mértékét a munkaadótól továbbított adatok alapján számolják ki. Szerződés vagy megbízási szerződés?2013 januárjától a munkaadók azok béréből is vonnak le járulékokat, akik megbízási szerződésre dolgoznak, miközben rájuk is ugyanolyan feltételek vonatkoznak, mint a rendes munkaszerződésre dolgozókra. Ez azt jelenti, hogy ha az, akinek megbízásos szerződése van, ugyanannyi jutalmat kap, mint a rendes főállású munkaszerződésre dolgozó, a nyugdíjaztatás után szerzett biztosítási időszak alapján az SP azonos mértékben fogja emelni a járandóságukat. A megbízási szerződésre dolgozó nyugdíjasok a fizetésükből csak nyugdíjbiztosítást fizetnek, ezért betegség esetén nem jogosultak táppénzre. A rendes szerződéssel rendelkezők azonban ugyanúgy mehetnek betegszabadságra, mint nyugdíjba vonulásuk előtt: a munkaképtelenség első tíz napja alatt a munkaadótól számíthatnak bérpótlékra. A 11. naptól a Szociális Biztosító folyósít táppénzt – ugyancsak minden egyes naptári napért, azaz a munkaszüneti napokért is. A táppénz az első három napban a napi kivetési alap 25 százaléka, a 4.-től a napi kivetési alap 55 százaléka. A dolgozó rokkantnyugdíjasok munkanélküli-segélyben is részesülhetnek. A támogatás összegét az utóbbi három évben folyósított fizetés alapján számolják ki: az átlag bruttó bér 50 százaléka. A rendes szerződésre dolgozó nyugdíjasok a különféle támogatásokon kívül további előnyöket élvezhetnek. A többi, 33 évnél idősebb alkalmazottakhoz hasonlóan legalább 5 hét fizetett szabadságra jogosultak, megilleti őket 7 fizetett szabadnap orvosi kivizsgálásra, valamint ebédjegyeket is kaphatnak. A megbízásos szerződésre dolgozók már elesnek e kedvezményektől. A munkaadó ugyan nekik is adhat szabadnapot orvosi kivizsgálásra, de azért nem jár semmilyen bérpótlék. A cég bónuszként ebédjegyeket is jóváhagyhat, de nem kötelező, és sok munkaadó nem is ad. Ezenkívül a megbízási szerződés megszűnése után nem jár semmilyen végkielégítés. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?