Ma pontrablásra készül az újonc a pomléi stadionban

PR-CIKKA papírforma szerint a hazaiaknak győzni kellene a ma délután négykor kezdődő ŠTK Šamorín–FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa II. ligás bajnoki labdarúgó mérkőzésen.

PR-CIKK

A papírforma szerint a hazaiaknak győzni kellene a ma délután négykor kezdődő ŠTK Šamorín–FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa II. ligás bajnoki labdarúgó mérkőzésen. De a pályán sok minden megtörténhet, azért szép és izgalmas a foci – bizakodnak a vendégek.

Megtizedelve

A somorjaiak a rimaszombatiak elleni legutóbbi hazai mérkőzésen nyújtott halvány teljesítményükért részben már kárpótolták a híveiket a liptószentmiklósi jó játékkal, mert nem távoztak üres kézzel (1:1).

„Hazai pályán mindenképpen győzni kell!” – adta ki a tegnapi edzésen a jelszót Husvéth Szilveszter, a rangidős hazai drukker. Libor Fašiang az elmúlt héten megtekintette a Garam mentiek kupamérkőzését a csölleiek ellen, és teleírta a jegyzetfüzetét. „Sikerült feltérképeznem az ellenfelünket, remélem, ez majd a mai mérkőzésen is meglátszik. Sajnos, eltiltás (Fulmek) és sérülések (Marušin, Vilkovský, Kučera) miatt kissé szűkült a taktikai tárházunk, főleg a védelemben és a középpályán, de azért maradtak hatékony eszközeink, amelyek különösen akkor csilloghatnak, ha Mezovský végre visszanyeri tavaszi formáját, továbbá a guineai Seybou Sidibe, aki a pozsonyi Slovanból érkezett vendégjátékosként, olyan teljesítményt nyújt, mint egy hete a liptóiak ellen. S persze ha visszatérünk a kombinatív játékunkhoz, mert a vakvilágba küldött ívelgetések, amelyekkel a gömöriek ellen próbálkoztunk, ezen a szinten értelmetlenek” – nyilatkozta lapunknak a hazaiak edzője.

Több hazai szurkoló a sérüléshullám láttán még inkább sajnálta, hogy a somorjai vezetők az őszi idényre kölcsönbe adták Stiftert (Illésháza), továbbá, Mezeit és a kis Pintét (pozsonyi Danubia). Szerintük a három tehetséges focistát most fokozatosan be lehetne építeni a csapatba. „A kerületi ifibajnokság, ahol a fiataljaink vitézkedtek, és a felnőtt másodosztály között óriási a különbség, ezért kell egy lépcsőfok, amelyről majd még feljebb léphetnek, mert a nagy ugrások csak ritkán sikeresek. Ha a három legény megszokja a felnőtt bajnokságok légkörét, akkor a téli alapozáskor már ismét nálunk bizonyíthatnak” – érvelt Sánka László, a hazaiak csapatvezetője, aki ezúttal is igyekszik majd az öltözőben feltüzelni és látványos játékra sarkallni a somorjai kedvenceket.

Felzárkózni

A Felső-Csallóközben szeretné megkezdeni a pontgyűjtést az ország alighanem leghosszabb nevű, egyúttal pedig a legfiatalabb egyesülete. A hétszáz lelket számláló, s a harmadik legfelsőbb osztályban vitézkedő Alsózsadány csapata tavaly júniusban egyesült a húszezer lakost számláló garamszentkeresztiekkel, ahol több volt a pénz, viszont a kis faluhoz képest jóval kevesebb a néző (alig százan jártak a kerületi bajnoki mérkőzésekre). A megerősödött társaság tavasszal utcahosszal, kilenc pont előnnyel nyerte meg a III. liga keleti csoportját. Azóta a környék focilázban ég. Legutóbb a járási székhelyhez közeli településen több mint hétszázan biztatták az újoncot. „Az eredményeink sokkal rosszabbak, mint a játékunk. Idegenben kétszer csupán minimális vereséget szenvedtünk (Podbrezován és Bártfán egyaránt 0:1), odahaza viszont olykor ész nélkül támadtunk, ugyan hosszú percekre beszorítottuk ellenfeleinket, viszont a védekezésről megfeledkeztünk. Emiatt aztán a szenciek és a nagymihályiak ellen egyaránt nagy pofonokba rohantunk bele (1:4, 0:3). Úgy látom, hogy a tanulópénzt már megfizettük, ezért Somorján legalább egy, de inkább három pont megszerzése a célunk. A legfőbb ideje megkezdeni a felzárkózást!” – szögezte le megkeresésünkre Štefan Zaťko, a Garam mentiek edzője, aki több élvonalbeli csapat, a 2005/2006-os idényben pedig az akkor második ligás DAC szakvezetője is volt. Ma délután eldől, hogy az edző bizakodása indokolt-e vagy csupán merő álmodozás. (Sz. J.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?