Emelkedik a gondozói hozzájárulás

Januártól valamivel több pénzre számíthatnak, akik súlyosan egészségkárosodott hozzátartozójukat gondozzák, emellett az állam hosszabb ideig fizeti helyettük a társadalombiztosítást.

Januártól valamivel több pénzre számíthatnak, akik súlyosan egészségkárosodott hozzátartozójukat gondozzák, emellett az állam hosszabb ideig fizeti helyettük a társadalombiztosítást. Összeállításunkban a legfontosabb változásokkal és az egészségkárosult személyeknek jóváhagyható anyagi támogatással foglalkozunk.

Egészségkárosodásnak minősül a szervezet felépítésében, funkcióiban betegség, sérülés vagy veleszületett rendellenesség következtében kialakult kedvezőtlen változás, mely több mint egy évig tart. Akinél a funkciózavar eléri az 50 százalékot, az a személy súlyosan egészségkárosodott. Az egészségkárosodás mértékét szakorvos állapítja meg. Az egészségkárosodott személyek gyakran csökkent munkaképességűek is. Ebből eredően bevételük jelentősen csökkenhet, a megváltozott életvitelük viszont többletkiadásokkal járhat, amit az állam igyekszik kompenzálni. A szociális segítségnyújtásról szóló törvény értelmében anyagi támogatás csak olyan személynek adható, aki valóban rászorul, és a hatályos norma értelmében a vagyona értéke nem haladja meg a 39 833 eurót. A támogatásokat a lakhely szerint illetékes munka-, szociális és családügyi hivatalban lehet kérni. Akik kaptak a felülvizsgáló orvos által kiállított szakvéleményt, azoknak joguk van olyan támogatásokra és szolgáltatásokra, melyek enyhítik az egészségkárosodás szociális hátrányait. A jogosultság megítélésekor a szociális ügyi hivatal figyelembe veszi a felülvizsgáló orvos véleményét, miközben tekintettel vannak az egészségkárosodott személyi ambícióira, képességeire, végzettségére, családi állapotára, lakáskörülményeire és a lakóhelyén nyújtott egyéb szociális szolgáltatásokra.

Támogatott eszközök

Vannak, akik képesek dolgozni, ám gondot okoz nekik a munkahelyre jutás – a problémájuktól függően igényelhetnek szállítási vagy közlekedési hozzájárulást, esetleg támogatást az igényeiknek megfelelően átalakított gépjármű vásárlására, javítására. Akinek a házát, lakását kell akadálymentessé tenni, erre ugyancsak kérhet állami támogatást. Másoknak speciális egészségügyi segédeszközre – hallókészülékre, kerekesszékre, emelőberendezésre stb. – lehet szükségük, a szociális ügyi hivatal ezek árához is hozzájárulhat. Továbbá igényelhető étkezési hozzájárulás, és a speciális kutya tartásával összefüggő többletkiadásokra is jóváhagyhatnak havonta bizonyos összeget. Előfordulhat, hogy az egészségkárosodott személy bizonyos tevékenységeket képtelen egyedül elvégezni, mások segítségére szorul – ilyenkor fogadhat személyi asszisztenst. Ha pedig a funkciózavar olyan mértékű, hogy a súlyosan egészségkárosodott személyt gondozni kell, az államtól igényelhető gondozói hozzájárulás.

Gondozói támogatás

Az egészségkárosodottat általában a rászoruló rokona – gyerek, szülő, unoka stb. – gondozza, és az ápolás többnyire egész embert kívánó tevékenység, azaz ha előtte volt is állása a gondozónak, előbb-utóbb kénytelen feladni. Így de facto főállású gondozó lesz, ráadásul csak nagyon alacsony bevételre számíthat. A szociális ügyi hivataltól igényelhető hozzájárulás pontos összege a gondozott személyek számától és attól függ, hogy az illető naponta hány órát gondozza a rászoruló(ka)t. „Ez a szolgáltatás fizikailag és pszichikailag is nehéz, egész embert kíván, ezért a gondozó általában képtelen folytatni eredeti pályáját, karrierjét, akkor is, ha abból jóval magasabb rendszeres bevétele lenne. A kormány javítani akar a gondozott személyek és az őket gondozók anyagi helyzetén” – magyarázta lapunknak Daniela Rodinová, a szociális ügyi minisztérium sajtóosztályának munkatársa a januártól életbe lépett intézkedéseket. Év elejétől ugyanis 220,52 euróról 247,62 euróra emelkedett a gondozói hozzájárulás, vagyis havonta 27,10 euróval nagyobb bevételre számíthatnak a gondozók.

A támogatás pontos összege továbbra is a gondozott személy bevételétől függ, viszont a létminimum 1,4-szereséről (277,326 euró) 1,7-szeresére (336,753 euró) módosult az a jövedelemhatár, mely felett a támogatást megkurtítják – a szociális ügyi minisztérium szerint ez 59,44 euró emelést jelent. Ez alól kivétel, ha valaki eltartott gyermekről gondoskodik – ilyenkor a hozzájárulásból csak akkor faragnak le, ha a bevétele túllépi a létminimum 3-szorosát (594,27 euró). „Ezáltal 2017-ben 17 598 személy számíthat több pénzre“ – jegyezte meg Rodinová. Az intézkedések idén 28,9 millió euró többletkiadást jelentenek.

További fontos változás, hogy meghosszabbodik az az időszak, amíg az állam hozzájárul a gondozó nyugdíjbiztosításához. A régi szabályok szerint az állam legfeljebb 12 évig fizethette a biztosítást, vagyis az a szülő, aki születésétől fogva gondozza egészségkárosodott gyermekét, a gyermek 18 éves koráig az állam biztosítottja lehetett. Mostantól nem létezik semmilyen határ: a gondozó addig marad az állam biztosítottja, amíg arra szükség van. Feltétel, hogy havonta legalább 140 órát gondozza a rászorulót. „18 év társadalombiztosítási időszak után az ilyen szülő 127 euró nyugdíjra lenne jogosult, például 40 év biztosítási időszak után 311 euró minimális nyugdíjat kaphatna” – nyilatkozta Branislav Ondruš, a szociális ügyi minisztérium államtitkára.

Szabadabb adakozás

Év elejétől ugyancsak megváltoztatták az ajándékozás útján szerzett vagyon és bevétel megítélését: korábban a létminimum 12-szeresének megfelelő pénzbeli adomány is jövedelemnek minősült, 2017. január 1-jétől már csak az ennél magasabb adományokat veszik figyelembe, amikor a rászorultság mértékének a megállapításáért megvizsgálják a súlyosan egészségkárosodott személy anyagi helyzetét. „Ekkora pénzbeli ajándékot bárki adhat. Emellett az egyházakkal és vallási társaságokkal bővült azon intézmények köre, amelyektől a rászoruló bármekkora összegű pénzadományt elfogadhat, ezentúl e törvény alapján nem fogják a bevételek közé sorolni” – magyarázta Rodinová.

„Kutyajogok”

Januártól változtak a speciális kutyák tartására vonatkozó szabályok is – a módosítás célja, hogy a rászoruló súlyosan egészségkárosodott személy a közterületeken és az éttermekben, étkezdékben is korlátlanul igénybe vehesse a vakvezető vagy segítő kutyát. „A kutyatartási feltételeket úgy módosítottuk, hogy ezentúl a közterületekre és az étkezdékbe nemcsak a vakvezető kutyák, hanem a segítő és jelző kutyák is bemehessenek, rájuk kivétel vonatkozik. Ugyancsak kivétel, hogy az ilyen kutyáknak nem kötelező a szájkosár. Vagyis azért, mert a speciálisan kiképzett kutyának nincs szájkosara, a közterületekről nem küldhetik el az egészségkárosodott személyt” – szögezte le a szóvivő.

Az év elejétől hatályos norma pontosította azoknak a segédeszközöknek a listáját, melyekre igényelhető állami hozzájárulás, és változott a jóváhagyható összeg felső határa is. A listáról kihúztak 6 olyan segédeszközt, melyek a műszaki fejlődés következtében már elévültek, felkerült viszont 4 új eszköz: hordozható rámpa kerekesszékhez, műszer a személyi számítógép érintésmentes irányításához, WC-re szerelhető zuhanyozóülőke, hordozható digitális olvasóberendezés. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?