Apás szülés, és egyéb költségek

Egyre divatosabb az apás szülés, ami az elmúlt 20–30 évben terjedt el.

Egyre divatosabb az apás szülés, ami az elmúlt 20–30 évben terjedt el. Szakemberek szerint több előnye van, ha az apuka is jelen van a szülőszobában, ám ahhoz, hogy érzelmi, lelki és fizikai szempontból egyaránt támogatni tudja a kismamát, neki is alaposan fel kell készülnie, részt kell vennie egy szülésfelkészítő tanfolyamon. Nem árt tudni azt is, hogy az apás szülés pénzbe kerül, ennek összege szülészetenként változik, átlagosan 10–40 euró között mozog, a legtöbb helyen 15 eurót szoktak kérni.

Szlovák gyakorlat

A szlovákiai gyakorlat az, hogy az apukát csak az összes belépő kivizsgálás elvégzése, a klisztír beadása, a borotválás vagy egyéb előkészületek után engedik a kismamához, sokszor az epidurális fájdalomcsillapító beszúrásakor is kiküldik a helyiségből. A vajúdás első és második szakaszában is csak akkor lehet jelen, ha van üres különálló szoba vagy fülke. Olyan helyiségbe nem léphet be, ahol más nők is éppen vajúdnak. Üres szoba pedig ritkán van, vagyis az apuka rendszerint a folyosón várakozik, és csak a szülés utolsó fél órájára hívják be. Korábban Csehországban is hasonló volt a gyakorlat, míg egy apuka alkotmánybírósághoz fordult, és a családi élethez való joga megsértése címen panaszt emelt, amiért 500 korona illetéket kértek tőle az apás szülésért. A taláros testület neki adott igazat, az illetéket visszaadták, sőt, egész Csehországban eltörölték, s kevésbé zárják ki őket az egész folyamatból. Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Angliában és az USA-ban sem kell fizetni az apás szülésért.

Egyéb költségek

A kórházakban nemcsak az apuka jelenlétéért kell fizetni, az epidurális fájdalomcsillapító is pénzbe kerül – ennek ára is régiónként, szülészetenként változik, általában 60–100 eurót szoktak számlázni, de Pozsonyban 150 euróba is kerülhet. Ha pedig valaki a szülészeten egy kicsit szebben berendezett, saját szobát szeretne, ahová a család is bemehet, azért külön kell fizetni, s nem is biztos, hogy rendelkezésre áll, mert a kórházak rendszerint csak 1-2 ilyen szobát tartanak fenn. Egy kétágyas szobában egy ágy 15–20 euróba kerül éjszakánként, aki az egész szobát kibérli, dupla árat fizet. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?