Anyagi támogatás csak a rászorulóknak jár

<p>Az egészségkárosodott személyek gyakran csökkentett munkaképességűek is egyben. Ebből kifolyólag bevételük jelentősen csökkenhet, a megváltozott éltevitelük viszont többletkiadásokkal járhat, amit az állam igyekszik némileg kompenzálni. Összeállításunkban a Szlovákiában igényelhető támogatásokról próbálunk útmutatóval szolgálni.</p>

A szociális segítségnyújtásról szóló törvény értelmében anyagi támogatás csak olyan személynek adható, aki tényleg rászorul, és a hatályos norma értelmében a vagyona értéke nem haladhatja meg a 39 833 eurót.

Egészségkárosodásnak minősül a szervezet felépítésében, funkcióiban betegség, sérülés vagy veleszületett rendellenesség következtében kialakult kedvezőtlen változás, mely több mint egy évig tart. Ha a funkciózavar eléri az 50 százalékot, súlyosan egészségkárosodott személyről van szó. Az egészségkárosodás mértékét szakorvos állapítja meg.

Orvosi szakvélemény

Értékelik az egészségkárosodott személy egészségi állapotát, valamint az összes tényezőt, melyek befolyásolják a funkciózavar mértékét, miközben figyelembe veszik annak szociális következményeit is. A szakvéleményt egy kijelölt felülvizsgáló orvos fogalmazza meg, aki együttműködik az egészségkárosodott személy kezelő- vagy szakorvosával, valamint a szociális ügyi hivatal munkatársával. A felülvizsgáló orvos az aktuális orvosi leletből indul ki, ám ha az egészségkárosodott a véleményezés során később újabb dokumentumokat terjeszt elő, ezeket is figyelembe veszi. Szükség esetén a felülvizsgáló orvos maga is felveheti a kapcsolatot az egészségkárosodott személyt ellátó intézménnyel, és információkat, további igazolásokat kérhet az állapotáról, miközben az egyes dokumentumok nem lehetnek 6 hónapnál régebbiek. Félévesnél régebbi igazolást csak akkor szoktak figyelembe venni, ha a beteg állapota krónikus, és a további kezeléstől nem várható javulás.

A felülvizsgáló orvos berendelheti az egészségkárosodottat, hogy meggyőződjön állapotáról, és személyesen is megvizsgálja. Erre akkor lehet szükség, ha kételkedik az előterjesztett leletek helyességében, teljességében. Egyébként az egészségkárosodott távollétében, a felmutatott szakvélemények áttanulmányozása és összegzése alapján dolgozza ki véleményét. Ez a szakvélemény tartalmazza a funkciózavar mértékét és azt, hogy súlyosan egészségkárosodott személyről van-e szó, milyen kompenzációkra, támogatásokra szorulhat, valamint hogy mikor kell ismét felülvizsgálni az állapotát.

Hol igényelhető támogatás?

A támogatásokat a lakhely szerint illetékes munka-, szociális és családügyi hivatalban lehet kérni. A felülvizsgáló orvos által kiállított szakvéleménnyel rendelkezőknek joguk van olyan támogatásokra és szolgáltatásokra, melyek enyhítik az egészségkárosodás szociális hátrányait. A jogosultság megítélésekor a szociális ügyi hivatal figyelembe veszi a felülvizsgáló orvos véleményét, miközben tekintettel vannak az egészségkárosodott személyi ambícióira, képességeire, végzettségi szintjére, családi állapotára, lakáskörülményeire és a lakóhelyén biztosított egyéb szociális szolgáltatásokra. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?